BUDAPEST

Beindult a nyár végi albérletvadászat - ennyiért lehet most lakást és szobát bérelni Budapesten

A fővárosban több mint 8000 kiadó lakás várja a fiatalokat. Mutatjuk, mennyibe kerülnek most a szobák, a garzonok és a többszobás lakások, illetve mely kerületekben lehet a legolcsóbban és a legdrágábban albérlethez jutni.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 03.


Link másolása

Beköszöntött az augusztus, és vele együtt megkezdődött az albérletkeresés legkiélezettebb időszaka is. Miután július végén minden felvételiző értesült arról, hogy hol tanul tovább, eljött az ideje, hogy szálláshelyet is találjanak maguknak. Ugyan a felkészültebbek már nyár elején elkezdtek keresgélni, de jellemzően augusztus elejétől indul be igazán az albérletvadászat.

A kínálatra nem lehet panasz, Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok

az ingatlan.com friss elemzése szerint. A július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal több, mint egy éve, de a kínálatbővülés ellenére Budapest egyes kerületeiben az albérletárak is emelkedtek néhány százalékkal.

A július végén kiadott elemzés szerint

a fővárosban a bérleti díjak jelenleg átlagosan 150 ezer forint körül mozognak

- ehhez kell még hozzászámolni a rezsit, a közös és egyéb fizetendő költségeket (például szemétkezelés, lépcsőháztakarítás, ha ezek nincsenek benne a közös költségbe), valamint beköltözéskor a kauciót, amit a legtöbb esetben kérnek a főbérlők.

Egy albérlet ára azonban nagyban függ az alapterületétől, az állapotától és az elhelyezkedésétől is. A budapesti egyszobás lakások havi bérleti díja átlagosan 95-100 ezer forintról indul. Az ingatlan.com adatai szerint

a 120 négyzetméternél kisebb panellakásoknál az átlagos bérleti díj 130 ezer, a téglaépítésű lakásoknál pedig átlagosan 150 ezer forint.

A 40 négyzetméternél kisebb téglaépítésű garzonokért már 120 ezret is elkérnek, de a hasonló méretű panellakásokért is 110 ezer forintot kell fizetni.

Akik nagyobb lakást szeretnének, vagy lakótársakkal való közös bérlésen gondolkoznak, azoknak a 2-3 szobás lakásoknál átlagosan havi 144 és 253 ezer forint közötti bérleti díjjal kell számolni. Ha valaki csak egy szobát szeretne kivenni, az a fővárosban sem ússza meg 50-60 ezer forint alatt a havi díjat.

Kilenc év alatt nagyon megugrottak az árak

Az elmúlt években jelentősen megnőttek az albérletárak: míg 2009-ben a VI. kerületben átlagosan 1798 forintot kértek el négyzetméterenként a bérlőktől az Otthon Centrum adatai szerint, addig 2018. első félévében ez 3139 forint volt. Azaz 2009-ben egy 40 négyzetméteres ingatlan bérlése ebben a kerületben 71 920 forintba került átlagosan, addig idén már 125 560 forintot kellett fizetnie annak, aki Terézvárosban szeretne egy garzont bérelni. Az árak minden kerületben jelentősen emelkedtek.

Elhelyezkedés szempontjából az egyetemisták elsősorban főleg az iskolájukhoz viszonylag közel eső lakásokat keresik, ahonnan könnyen és gyorsan megközelíthetik a kampuszokat. Ezért különösen a belvároshoz közeli városrészek népszerűek a fiatalok körében, leginkább a VII., VIII., IX. kerület, illetve a XI. kerületbe költöznének. Ezekben a városrészekben jellemzően könnyebb olcsóbb lakást találni, és a kínálat is bővebb.

A legolcsóbb kerületeknek egyébként a XXIII. és a XVII. számít, mert itt 105, illetve 110 ezer forint az átlagár.

Ha valaki viszont ragaszkodik a belvárosi albérlethez, mélyen a zsebébe kell nyúlnia: a főváros legdrágább kerületében, az V.-ben a 120 négyzetméternél kisebb alapterületű lakásokat átlagosan 248 ezer forintért lehet kibérelni.

Hogy megkönnyítsük az albérlethajhászásban lévő fiatalokat, körülnéztünk néhány kiadó lakást/szobát kínáló honlapon, illetve a Facebookon fellelhető csoportokban is, hogy feltérképezzük, mire számíthat az, aki most áll neki megtalálni jövőbeli otthonát.

A példa kedvéért most egy átlagos fizetési képességgel bíró egyetemista szempontjait vettük figyelembe, aki egy szobát keres magának viszonylag közel a nagy egyetemekhez, jó közlekedéssel, megfizethető áron.

A lehetőségek elég változóak: az egyértelműnek tűnik, hogy

40, de inkább 50 ezer forintnál olcsóbb árban nem is érdemes gondolkodni,

de például a külső kerületekben találtunk 30-35 ezerért is megfelelőnek tűnő szobát.

Az ennél olcsóbb árakat kínáló hirdetések szinte mind többszobás albérletre vonatkoznak, és általában egy nagyon kicsi szobát lehet kapni érte, vagy osztozkodni kell rajta valakivel (nappali helyiség esetén akár 2-3 emberrel is).

Rezsivel és egyéb költségekkel együtt átlagosan 70-80 ezer forinttal kell számolni,

illetve 10-ből 9 esetben kauciót is kell fizetni. Legtöbbször csak egyhavi bérleti díjnak megfelelő összeget kell fizetni, de sok esetben ezen kívül még egyhavi vagy félhavi lakbért is kérnek beköltözéskor.

A hirdetések alapján főként az egyetemista lányok, a nemdohányzók és a kisállat nélküliek találnak legkönnyebben albérletet maguknak.

Ha kíváncsi vagy, hogyan találhatsz magadnak olcsó és mégis jó albérletet, ebben a cikkünkben találsz pár hasznos tippet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Bajban van a BKV, rengetegen mondanak fel, és már a menetrendet sem tudják tartani
Az elmúlt másfél év alatt eltűnt 300 busz- és trolivezető a cég állományából

Link másolása

A buszsofőrök és trolivezetők soha nem látott ütemben mondanak fel a cégnél, gyakorlatilag lehetetlenné vált a menetrendi igények kiszolgálása - értesült a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy először idén májusban, aztán rögtön júniusban is rekordot döntött a járművezetői létszám csökkenése: tavasz végén 48, a nyár első hónapjában 55 sofőr hagyta ott a BKV-t. A csökkenés 2021 óta tapasztalható.

Az elmúlt másfél év alatt eltűnt 300 busz- és trolivezető a cég állományából.

A járművezetők száma mostanra a 2017-es szintre zuhant vissza. Miközben 2021 elején a 2700-at közelítette a munkavállalók száma, ma már 2400-an sem dolgoznak a BKV-nál.

A kialakult helyzetet már az utasok is megérezhetik. Az alacsony létszámot valameddig túlórával, illetve a pihenőnapok elvonásával lehetett ellensúlyozni, de a kieső járművezetők miatt az ígért menetrend már nem teljesíthető hiánytalanul.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy júliustól jelentősen megszaporodtak a személyzeti okokra visszavezethető kimaradások.

Átlagosan napi 50-60 esetben történt meg, hogy a BKV nem tudott járművezetőt biztosítani. Ezek az autóbuszok értelemszerűen kiestek a menetrendből, és a telephelyeken maradnak.

A lap információi szerint a kilépő BKV-s sofőrök háromnegyede öt éven belül hagyta ott a céget, az összes távozó járművezető negyede pedig már egy éven belül felmondott, ami az alacsony béreknek és a járműpark állapotának is köszönhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Új Kolodko-szobor Budapesten: Az oroszok már a spájzban vannak
A szobrász videón mutatta meg, hogyan készült az új alkotás, és néhány fotón pedig közelről is megcsodálható az újabb mestermű.

Link másolása

Újabb miniatűr szobrot készített Kolodko Mihály. Ezúttal Budapesten, a Duna partján kell keresni. Annyit elárulunk, hogy a budai oldalon. A pontos helyszín is gyorsan kideríthető a szobrász filmjéből, ha alaposan figyelsz.

Kolodko Mihály egy videón megmutatja azt is, hogyan készült el az újabb miniszobor.

VIDEÓ: Az oroszok már spájzban vannak

És néhány fotón pedig közelről is szemügyre vehető az alkotás, melyhez Kolodko Mihály - ismét csak A Tizedes meg a többiek című filmre utalva - annyit írt:

"Nincs kompót".

A lelkes Kolodko-rajongók pedig megnézhetik azt a pillantot is, amikor a szobrocska elfoglalja helyét:

Bár a fotók és a videók csak nemrégiben kerültek ki a közösségi oldalra, máris többen fotókkal is igazolták, hogy rábukkantak a spájzban keresgélő orosz katonára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Tűzfalra került Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye Budapesten
Nemcsak a fővárosban, de országosan is egyedülálló, hogy egy híres festmény hiteles reprodukciója kerüljön fel egy tűzfalra. Az alkotók elárulták, hogyan készítették és honnan jött az ötlet.

Link másolása

Az idén 125. tanévét kezdő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai mostantól a névadó egyik legismertebb alkotásának hatalmas méretű változatát láthatják majd nap, mint nap.

„A léghajó szimbóluma az emberi gondolatok szárnyalásának és a művészi szabadságnak, mely mégsem távolodik el kozmikus magasságokba, hanem az emberiség élettere, a föld közelében marad”

– olvasható Szinyei Merse Anna, a dédnagyapja életét és munkásságát feldolgozó könyvében a művész „talán legeredetibb, hetyke-tréfás”, 1882-ben készült festményéről.

A középiskola vezetősége régóta fontolgatta a belső udvaron lévő óriási tűzfal felület megfestését, dekorálását, amire a kerek évforduló tökéletes alkalmat adott. A VI. kerületi Önkormányzattal folyatott egyeztetések után pedig zöld utat kapott az elképzelés megvalósítása.

A Neopaint csoport festőművészei egyértelmű ajánlása volt a Léghajó megjelenítése. Ezt megelőzően több ötlet is volt arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön fel a falra, de végül az iskola vezetősége teljes egyetértésben döntött a Léghajó mellett.

Óriási kihívás volt a 42x39,3 cm-es festmény megjelenítése egy ekkora felületen, mert az amúgy kisméretű kép számtalan apró részletet tartalmaz, amelyek felnagyítva előkerülnek, illetve Szinyei egyedi ecsetvonásait is ábrázolni kellett úgy, hogy az óriás festmény végül visszaadja a Léghajó valódi hangulatát.

Első ránézésre nem tűnik egy bonyolult alkotásnak, de jobban megvizsgálva láthatjuk, hogy egy igen aprólékos és teljesen egyedi ábrázolású képről van szó.

Az 500 m2-es falfestmény 2 hét alatt készült el a legnagyobb kánikula közepette, 5 festőművész közreműködésével.

A Neopaint Works csoport tagjai bíznak benne, hogy ez egy jó példa lehet arra vonatkozóan, hogy még több hasonló jellegű alkotás készülhessen országszerte, hiszen egy-egy ilyen falfestmény nemcsak turisztikai látványossággá, de egyfajta kultúrmisszióvá is válhatna.

„Ha tehetnénk, mi csak ilyen képeket festenénk, mert ennek célja és értelme van. Számunkra a legnagyobb dicséret az lenne, ha Szinyei láthatná, és azt mondaná rá: Ez igen, szép munka!”

– mondta el a Neopaint vezetője, Jankovits Barnabás.

A Neopaint Works csoport:

A festőcsoport 17 éves fennállása óta több 10.000 m2 falfelületre készített dekoratív falfestményeket, megteremtve ezzel hazánkban a tűzfalfestészet, a legális köztéri falfestészet kultúráját.

Az olyan monumentális alkotások, mint a Rubik-kocka, a 6:3 - Az Évszázad mérkőzése, a Sissy, Róth Miksa emlékfal, a Nemzet Színészei vagy a Klauzál téren lévő „zöldséges” mára Budapest nevezetességeivé és turisztikai célpontjaikká váltak, számuk meghaladja a 60 darabot. A grafikák témaköreinek megválasztásánál fontos szempont, hogy a vizuális élmény mellett a festménynek legyen tartalma is, hiszen így lesz teljes egy városdíszítő faldekoráció. Tevékenységük tehát nem sorolható be sem a graffiti sem a street art kategóriákba, mert nem saját stílusukat akarják megjeleníteni falfestményeinken, hanem figyelembe véve a felület környezetét, elhelyezkedését alakítják ki koncepcióikat majd legálisan, engedélyezések után valósítják meg terveiket.

Számtalan felkéréseik közül a Léghajó volt a legnagyobb megtiszteltetés és egyben a legnagyobb kihívás is, mert egy olyan projektet bíztak rájuk, ami nem mindennapi: egy kivételes festőművész alkotását lemásolni, megjeleníteni nagy kihívás, amihez maximális bizalom szükséges a megrendelők részéről.

A sok száz kisebb-nagyobb munka alatt szerzett tudásnak és gyakorlatnak, valamint az egyedi technikának köszönhetően jóformán bármilyen elképzelést, grafikai tervet meg tudnak valósítani.

A festőcsoport elsődleges célja, hogy minél több minőségi falfestmény készülhessen országszerte köztereken, valamint különböző közintézményekben.

VIDEÓ: A Léghajó készítéséről

Még több információ ITT

Íme egy régebbi alkotásuk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Hétfőtől drágább lesz a parkolás Budapesten
A főváros belső részein hatszáz forintot kell majd fizetni óránként, reggel 8 és 22 óra között.

Link másolása

A Fővárosi Közgyűlés még június 29-én döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat.

Az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Parkolási zónák a fővárosban szeptember 5-től

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk