hirdetés

BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Ágyban, párnák között fekve mozizhattok Budapesten

Új mozi nyílik ősszel Budapesten, ami a filmszínházak és a hálók előnyeit ötvözi.
A képek illusztrációk! - szmo.hu
2014. július 06.

hirdetés

Budán, az Új Udvar helyén, a Kolosy tér szomszédságában nyílik Budapest első Bed Movie-ja, vagyis "ágyas mozija" (Bed Cinemának is írják - a szerk.). A lényeg az, hogy a filmeket fekve nézhetitek majd, kényelmes, kerevet-szerű fekhelyeken, fejetek alatt párnával.

In bed with IkeaCine-de-ChefP4izej4

Ha ez még nem lenne elég, akár ehettek is filmnézés közben, méghozzá nem is akármilyen ételeket. A Buda Entertainment and Gastro elnevezésű komplexumban ugyanis, ahol a Bed Movie helyet kap, kiemelt szerepet szánnak a gasztronómiának: jobbnál jobb éttermek és kávézók is várnak majd benneteket. Ráadásul mozi után akár csöröghettek is egyet, ugyanis több zenés-táncos szórakozóhelynek is helyet ad majd a létesítmény, amit egyébként a Gozsdu udvar gazdája álmodott meg és épített meg.

De nem csak a fiatalabbakra gondoltak: családi programoknak is helyt ad majd a komplexum, folklórműsorok is lesznek, és egy külön szinten kézművesek, illetve kortárs divattervezők kínálják a portékájukat. A kultúrából sosem elég: az épület falai mellett, az utcán kortárs festők alkotnak, és persze a képeikből vásárolhattok is.

hirdetés

electric-cinema

A Mi is az a Bed Movie?

Lényege, hogy a látogatók az éppen aktuális mozifilmeket kényelmesen hátradőlve bőrkanapékon, pamlagokon, puha ágyakon, párnák között nézhetik meg, és akár finomabbnál finomabb ételeket is falatozhatnak eközben.

Ágyas mozik akadnak Japánban, Indonéziában és Malajziában is. Arrafelé ezeket a termeket inkább fotelekkel, kanapékkal, de előfordul, hogy komplett ágyakkal rendezik be, ám van ahol csupán néhány díszpárna jár a fekhelyhez. Az exkluzív élményt persze meg kell fizetni: néhány heverészős filmpalotában egy hagyományos mozijegy árának a sokszorosát is elkérik a kényelmes ülő- vagy fekvőhelyekért.

cinema-new

Bed Movie Európában csakis Londonban van egyelőre. A budapesti várhatóan 2014 őszén nyitja meg a kapuit. A projekt pedig körülbelül egy év múlva, 2015 nyarán fejeződik be teljesen.

Ha kipróbálnád, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk