BUDAPEST

7 kihagyhatatlan állomás egy fantasztikus budapesti sütitúrán

A Cake Túra bérlettel egész évben végigkóstolhattok egy sor eszméletlenül finom édességet.
A DRKUKTART blog cikke - szmo.hu
2016. augusztus 28.


Link másolása

2016 januárjában ismét tematikus gasztro-túra indult fővárosunkban, ezúttal azok számára, akik az édességtől nem esnek kétségbe. Ez a túra pedig nem más, mint a Cake Túra (értitek, kééééék túra), amin első ízben 2016-ban túráztathatjuk testünket.

Szinte elsők között értesültem a túráról, de végül nem testet sanyargató teljesítménytúraként kezeltem, hiszen teljesíteni majd egy év áll rendelkezésemre. Az alapesetben kellemes élménynek kínálkozó sütievést kínná változtató iram helyett inkább a valódi élvezetek oldalán tettem le voksomat, így a túra harmadik napján bekapcsolódva élhető ütemben, mintegy egy hónap alatt jártam be a túrán részt vevő hat egységet, ahol összesen hét alkalommal sütiztem.

A Cake túra a Dynamobake tulajdonosa fejéből pattant ki, sőt a húszas-harmincas évei környékén járó, már-már hipszter férfiembert ábrázoló kártya terve is az ő oldalukról jött. Inspirációforrásként a Budapest Coffee Tour (az első szériáról itt írtam) szolgált, ami egyébként jelenleg egy éven belül már a második szériával örvendezteti meg a tematikus túrák, és elsősorban a jó kávé szerelmeseit.

Így működik a hat "újhullámos" cukrászdát tömörítő Cake Túra

Ha jelzed bármelyik helyen, hogy részt szeretnél venni a megmérettetésen, kapsz egy kártyát (a már említett sármos fiatalemberrel az elülső oldalán), amit a kártyán jelölt minden egyes helyen desszert vásárlása esetén érdemes a pultban tevékenykedő orra alá dugni pecsételés céljából. Ha mind a hat pecsétet begyűjtötted, nincs más hátra, mint visszatérni a résztvevők közül a számodra legkedvesebb helyre és elfogyasztani egy grátisz sütit teljesítményed jutalmául.

Személy szerint pártolom a túrákat, hiszen mindenkinek jót tesznek: nekünk, mert kicsit jobban megismerhetjük a helyet, ahol élünk vagy ahova éppen elvetődtünk, meglátogathatunk régóta tervbe vett, de a zord élet által elérhetetlenné tett bájos egységeket, ugyanakkor naivan úgy képzelem, hogy nemcsak a testünkkel-szellemünkkel teszünk jót, de a túra hasznos lehet a túrában résztvevő vendéglátóhelyeknek is. Már várom a városhatáron átnyúló túrákat, és biztosan nem zárkózom el a részvétel elől, legyen szó édességekről vagy akár kávéról. De nézzük, merre is jártam (nyilván nagy meglepetést okozok ezzel) és mit is tapasztaltam.

#1 Chez Dodo macaron manufaktúra

Bemelegítésként diszkrét adaggal és a Chez Dodo kézműves manufaktúrában kezdtünk. Itt, testünket felkészítvén a megmérettetésre egy-egy chai latte került a poharakba, míg egy-egy macaron a tányérkákra (a több darabot felölelő, bemelegítéshez nem méltó elviteles adagról itt most nem szólnék). Chez Dodo-ról 2015-ben regéltem (ha még nem tetted volna, ne habozd itt elolvasni), az ott írtakat fenntartom azzal, hogy öröm látni, hogy szemmel láthatóan egyre bővül és teljesedik ki az alig egy éves macaron mennyország nemcsak az enteriőrt, a résztvevők számát, de a kínálatot is beleértve.

A látványkonyhában folyamatosan készülnek a macaronok, nincs megállás, a pult mindig tele van, sőt immár nemcsak macaront, de más francia aprósütiket, péksütiket is kaphatunk náluk. Persze a fővonal mindenképpen a macaron. Szerencsére. Szóval nem ragozom, a macaron még mindig roppan, a kiszolgálás pedig még mindig közvetlen és felettébb jókedélyű.cake_tura1chezdodo2

Nemcsak a pult mögött víg az élet, de az asztalkáknál és a fal mentén is, különösen, mikor felfedezi az ember, hogy milyen kedves kis lapokat rejt a dekoráció. A magas röptű poénoknak és önfeledt szórakozásnak az sem vet véget, mikor a betérők az utca-üzlet útvonalon befelé-kifelé nyitva felejtik az ajtót, ezzel súlyos mínuszokat ráeresztve a bent egyszál pulóverben parádézó vendégseregre.

A nyitvatartási idő és egyéb hasznos infók után kövesd őket közösségi média remek eszközeivel, a Chez Dodo macaron manufaktúra közösségi oldalát pédául itt találod.

#2 Dynamobake

A második állomás felfedezésére egy hétre Chez Dodo után ismét egy lusta vagy elegánsabban laza vasárnap került sor. Már ezerszer elmentem a Dynamobake mellett, álldogáltam előtte, néha be is lestem az ablakon (na nem úgy diszkráten elhaladva, mert akkor bizony semmit sem látsz), de be eddig sosem mentem, elsodort a már említett zord élet nyitvatartási idő képében. A Cake Túra keretében végre eljutottam ide is. Hozzáteszem, az eddigi világos utca-sötét ablak kontraszt alapján nem ilyen arculatú helyre számítottam.

A csalódás természetesen pozitív értelemben következett be. Bár a hely kívülről sötétnek tűnik, de bent mégsem az, sokkalta inkább egy üdítő színfolt a későközépkori pesti városfal mentén meghúzódó házak gyomrában. Kiszolgálás kedves, a tulajdonos talpraesett, felkészült, a zene hangulatos. Megállás itt sincs, hiszen a kávézó nyitvatartása alatt is folyamatos a nyüzsgés az aprócska látványkonyhában: egyre-másra készülnek az újabb adag finomságok. Bár náluk ez volt az első látogatás, azért a sütijüket már többször és több helyen is kóstoltam, hiszen nem egy újhullámos kávézónak szállítják ők a azok sütikínálatában megtalálható finomságokat. Ebből adódik, hogy a sajttortájukat - amitől egyébként behalok, és legtöbbször azzal kísérem újhullámos kávés utazásaimat - most nem kóstoltam, helyette a hétvége egyik legjobb döntését hoztam, mikor a(z egyébként) vegán trópusi kosár mellett tettem le a voksomat.dynamo1dynamo2

Mind állagra, mind ízre mennyei volt az a Dynamobake kínálatában újdonságként megjelenő finomság. A kávé az Cofesa, a tea választékból pedig a házi teakeverékük, jelenleg az évszaknak megfelelően egy immunerősítő tavaszváró, de téli teakeverék volt a kedvencem (oké, ezt az egyet próbáltam). A berendezés bár funkcionális (részben kerékpárkölcsönző, részben konyha, részben cukrászda) mégis bájos. Kedvencem az eredeti, ki tudja, mikor készült mennyezet freskó. Ehhez hasonló falfestéseket a budai Várnegyed házaiban láttam legutóbb.

Plusz igencsak muszáj megemlíteni Nagy László kézzel szitanyomott limitált darabszámú giga posztereit is, amelyek szépen beborítják a Dynamobake falait. Szeretem, hogy a bicajozás mindenhonnan visszaköszön, így ha esetleg valami csoda folytán mégsem tűnt volna fel az előtérben álló kerékpárok garmada, sütievés közben biztosan szembefigyel a faszéken virító bicycle felirat, a hátsód alatt virító és fogaskoszorúval díszített székpárna, szemben a falon felakasztott vagy egy tucat felni, amelyek képkeretként is szolgálnak, a Critical Mass és I bike Budapest poszterek vagy éppen az én szívemben is méltó helyet elfoglaló Bruges-vel kapcsolatos kerékpáros útleírás.dynamo4

Mert, hogy igen, a Dynamobake (Dynamobike) is a blogírás-bringázás-idegenvezetés-kerékpáros utazás-édes reggeli nyomvonalon formálódott, és lett ma azzá, ami. A hely kutyabarát, a tulaj a sok eszement kérdéstől sem riad meg, és zárszóként nem ár tudni, hogy a forma vagy inkább receptbontó belga csokitortájuk (természetesen belga sörrel megbolondítva) egy masszív csoda. A Dynamobake közösségi oldalát itt találjtok.

#3 Édesem

Édesemmel nem újkeletű a kapcsolatunk, legalább egyszer már találkoztunk az előző évben. Ugyanakkor az első találka nem volt alkalmas az elmélyülésre, hiszen arra szintén vasárnap került sor, pont akkor, amikor a szomszédban WAMPolók százai vették be a környéket. Nos, akkor elférni alig fértünk a mindössze és mindennel együtt 27 négyzetméteres helyiségben, így nyugalmasan felmérni a terepet sem volt lehetőségem. Ennél jóval élhetőbb és feltérképezhetőbb a hely hétközben.

A pultban és a hűtőben sütidömping, ha a helyszínen nem lennénk képesek mindent végigenni, jó hír, elvitelre itt is mint minden más helyen, van lehetőség, méghozzá az Édesemre oly' jellemző szuper édes kék-fehér őzikés papírban. Választani mindig nehéz, annyi minden volt mind a két alkalommal, így az elviteles lehetőséget - természetesen helyben fogyasztás mellett - mindig kihasználtam. Még úgy is, hogy a annak a hatalmas szívemnek köszönhetően általában az otthon maradottakat bombázom ilyenkor meglepetés sütikkel.edesem3

Hitka Viki tányérjai, amelyek egy része kifejezetten az Édesembe készült, más része - ha éppen van készlet - megvásárolható, még mindig tutik, biztosan megmosolyogtatnak. Rövid, de velős üzenetek bukkannak elő a sütemények hűlt helyén vagy éppen a pénztartó tányérkán (ott mi más, mint egy lényegretörő igen áll).

A sütitúra keretében képtelen voltam ellenállni az almagalettenek: rozslisztből készült roppanós tésza édes almatölteléket ölel körbe, aminek tetején a süti édességét ellensúlyozandó gránátalma szemek pihennek. Haza pedig pop alma jött velem (helyesebben többes számban tették mindezt), ami másnap reggel került elfogyasztásra. A tészta roppan, az alma omlik. Isteni volt másnap is. A kiszolgálás nagyon kedves, nagyon csacsogós, mosolyok röpködnek oda és vissza.edesem5

Az ülőhely relatíve kevés, emlékeim szerint mintegy hat személynek elég ülőhely áll rendelkezésre, a falakat régi szakácskönyvek ihlette papír borítja, a planot papírgirlandok szelik ketté és, ha az ablakba vagy az ablak alá telepednénk, hátunkat és/vagy hátsónkat kék-fehér színek által uralt Lamoppe párnákon nyugtathatjuk. Az Édesem közösségi oldalát itt leled.

#4 Zazzi Cukrászda

Zazzit egy szombat este kerestem fel a sorban negyedikként következő sütemény betermelése céljából. Az élményeim vegyesek, a véleményem szubjektív, a sütik mennyeiek. Zárás előtt kicsit több mint egy órával estem be az Óbudán található cukrászdába. Kicsit meglepődtem, hogy a hatalmas pultban csupán négyféle sütemény volt, összesen pedig hat darab. Ez persze ilyen időben nyilván előfordul és nem von le semmit abból, hogy nem mellesleg csodálatosan néztek ki, de mégis túl nagy volt fémpult mérete és a sütemények által elfoglalt hely közötti kontraszt.

A macaronok számát tekintve a sütikkel szemben igencsak jobban álltak. Persze az igazsághoz hozzátartozik az, hogy a konyhában folyamatos volt a sürgés-forgás, és ott tartózkodásom alatt meg is érkezett egy következő tálca sütemény. A résztvevő hat hely közül ez az egy hely, ahol az éppen szolgálatban lévő lány nem volt éppen mosolygós, kedvesnek sem nevezném, kérdéseimre azonban meglepően beszédes mimikával is válaszolt, ami nem érintett éppen kellemesen. Mondjuk én sem a pókerarcomról vagyok éppen híres, de nem is állok a pult belső felén.zazzi2

Az i-re a pontot az tette fel, mikor naivan megjegyeztem a pult mögötti nyitott ajtóra pillantva, hogy látom, készülnek a sütik (elnézést, ha nem szó szerint idézem magamat). Erre a válasz testbeszéd formájában érkezett az ajtó látványos becsukásával. Oké, megértettem, túl sok vagyok. Az elérhető sütemények közül a csokis-mentásra esett a választásom. Jól választottam, nagyon finom volt, bár a tökéletesen a sütemény oldalára simított fóliával meggyűlt a bajom, sehogysem tudtam a villámmal egy falatot kanyarintani belőle (tudom-tudom lássak, ne csak nézzek).

A teák rendkívül gusztusosak, egyenként csomagoltak és a hamburgi Teahouse Exclusives-től érkeznek. Ezzel a márkával itt találkoztam először, és rögtön belopta magát a szívembe. A hely forgalmára - legalábbis szombat este - jellemző lehet, hogy az ott töltött negyed óra alatt az időközben a pultba helyezett húsz darab süteményből mindössze egy maradt. Hihetetlen nagy volt a forgalom, folyamatosan jöttek az emberek elvitelre sütiért.zazzi3zazzi4

A Zazzi belső kialakítása inkább ipari, abszolút nem hajaz a nevére, logójára, ami alapján színes, bolondos helyiségre számítottam. Ezzel szemben a kialakítás kissé ipari és férfias: barnás árnyalatok, fémkeretre ültetett székek, hatalmas acélpult, az álmennyezetbe épített neonból áradó fény. De vissza a gasztro részhez. Miután általában mindenhol, ahol járok és macaront látok, kíváncsiságomat kielégítendő muszáj megkóstolnom a macaront, másodszor is sorba álltam és rendeltem. Ekkor már enyhült a jég a lány oldalán és végre érkezett egy félmosoly. Fél siker a hideg februári éjszakában. A Zazzi közösségi oldalát itt keresd.

#5 Édes Sári

Az ötödikként felkeresett Édes Sári nagyon édes, bár nem Sári volt, akit elcsíptem a látogatásom csütörtökén lehúzott hosszú munkaidő utáni utolsó nyitvatartási órában. Első találkozás szintén, és nem véletlenül maradt a végére, hiszen Édes Sári és az utána következő versenyző egyike sem tart nyitva vasárnap, és munkanapokon is munkakezdés utáni időpontban nyitnak, és este hat (Édes Sári) vagy hét (Édességlabor) óráig várják az édességre áhítozókat. Ez a körülmény kicsit megnehezítette a látogatásom időzítését, de azért megoldottam.

Szóval fél hatra érkeztem, és minő öröm, a kései időpont ellenére nem éreztem, hogy a pult mögött szorgoskodó lányt bántja, hogy betértem, jóllehet én voltam az egyedüli vendég. A kései időpont ellenére a leányzó kedves, érdeklődő és segítőkész volt. A pultban hétféle sütemény volt, a kávé a Dynamobake-hez hasonlóan itt is Cofesa. Bár a nyitvatartási idők megtréfáltak, mégsem a rohanás (ne adj' Isten zabálás) volt a jellemző a túrámra, de jobb a biztos alapon, az Édes Sáriban italfronton nem kockáztattam és az egyre közelgő hat óra miatt nem egy forró tea mellett döntöttem, ami nagy eséllyel nem hűlt volna fogyaszthatóra. Pedig a kínálat igencsak felkeltette az érdeklődésemet, leginkább a Kushmi tea képében, ami Rouen óta a LØV ORGANIC mellett szintén szerelem, de van itt az English Tea Shop-tól származó tea is. És persze nem felejtkeztek el a kicsikről sem, talán itt egyedül a teafronton, ugyanis gyerekeknek szánt tea is elérhető.edessari2edessari4

Pozitív, hogy az italok terén tapasztalt téblábolásomat megoldandó rögtön érkezett a csapvízre vonatkozó felajánlás, ami a lehető legideálisabbnak tűnt a tortaszeletem kíséretéül. Akkor és ott a csokis-málnáspite volt az, ami megfogott és állítom, hogy kitűnő választás volt. Haza egy diós tortaszelet és egy sajttorta jöttek velem és a nyelvtanúk szerint igencsak ízletesek voltak. Bár már három éve, hogy életre hívták Édes Sárit, és ugye ez volt az első látogatásom, ennek ellenére mégsem meglepő, hogy süteményeiket már fogyasztottam korábban, hiszen Édes Sári nem egy újhullámos kávézóba is szállít finomságokat.

Az enteriőr nagyon barátságos, a vendégtér majdnem felét egy profin felszerelt játszósarok foglalja el. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a nappalinkban az állólámpa alatt üldögélnék, azzal, hogy igencsak szeretek a nappalinkban üldögélni. A közösségi oldalt itt találod.

#6 Édességlabor

Utolsó résztvevőnk az Édességlabor volt. Mondhatjuk, hogy legnagyobb szerencsénkre, hiszen képmáshoz való jogunk védelmét tiszteletben tartva benne lesz a hátunk és a kezünk a tévében. Mi ez, ha nem a legdíszesebb és legsejtelmesebb kapubejáró a celebséghez, kérem szépen? Szombaton öt óra után érkeztünk (hétig vannak nyitva). Szintén első randi, nagyon kellemes benyomással. A pult mögött szolgálatot teljesítő lány segítőkész és vidám, ugyanúgy mint a látványkonyhából kifelé kacsingató két cukrászleányzó. Az enteriőr csudaklassz, a nagy fehérség ellenére a változatos anyaghasználatnak és felületeknek köszönhetően, mégis meleg az összhatás. Ötletes lámpabúrák, gerendákat immitáló mennyezet, aprócska pult, ősrégi és imádnivaló cementpadló, süppedős fotel az ablakban, a természetet éppenhogy a városi valóságba csempésző zöld növények a fal mellett végig futó pulton.

Ülőhely itt sincs túl sok, ez - így a túra végére érve mondhatom, hogy - úgy tűnik, jellemző a résztvevő helyekre. A hűtött pultban süteményből egyszerre hatféle van mindig, de a kínálat ezen belül folyamatosan változik, továbbá ezenfelül a pult másik felében péksütemény jellegű sütik is megtalálhatóak (banánkenyér, brownie, popcake, rugelach - ez valami álom - és hasonló finomságok).

A kávé Illy és kapszulás, a választott sütiket telitalálatnak érekztük: csokis-citromos szelet, ami nemcsak szuper krémes, de ahol kell, roppanós is és a gríz-barack-zsálya desszer, amiben pedig mintha egy otthon eltett sárgabarack lapulna meg. Itt limonádéztam, amolyan igazán békebeli stílusban és ízvilággal attól eltekintve, hogy a buborkékok nem támadnak, inkább lágyan csiklandoznak és a cukorszirup sem borult hála az égnek az italba. Ez utóbbi egyébként nagyon is jellemző valamennyi kóstolt sütire: a lányok abszolút nem cukrozzák agyon a süteményeket, inkább hagyják érvényesülni az összetevők ízeit, a harmóniát ezért nem a mindent cuppogósan beborító, átitató cukor, hanem a természetes ízjegyek valódi összhangja biztosítja.

Csúnya módon távozáskor itt magamat leptem meg édességgel egy elviteles rugelach képében. Másnap is finom volt. A közösségi oldalt itt találod.

+1 Dynamobake

Ha már úgy alakult, a Dynamobake tulajdonosa az ötlet szülőanyja, gondoltam a kitartásomért járó grátisz sütit is itt fogyasztom el, mégpedig egy körtés-mandulás finomság képében. Persze nem bírtam ki, hogy az isteni, még mindig immunerősítő teájukból is kérjek egy bögrével.dynamo5

Így, hogy végigettem ezt a túrát, továbbra is bátran ajánlom mindenkinek, hogy kerítse keze ügyébe a kártyát és legalább egy barátot - bár az egyedül történő túrázás során is kellemes élményekkel lehetünk gazdagok - és vegyétek nyakatokba a várost, szépen-komótosan, úgy, hogy valóban élvezzétek, hiszen a cél a cukorszint sokkolásánál és a cukorháztartás felborításánál sokkal magasztosabb. Büszke vagyok ügyeskezű és lelkes honfitársaimra, és arra, hogy ilyen szép csokorban felültek erre a hullámra. Hajrá!

Ne feledkezz meg a DRKUKTART blogról sem: ne maradj le az újdonságokról, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével!

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Bejártuk a budapesti Madame Tussauds-t: Palvin Barbara, Zámbó Jimmy és Hosszú Katinka is kapott viaszfigurát
Összesen 51 életnagyságú figura várja a látogatókat csütörtöktől a belváros közepén, de mélyen zsebbe kell nyúlni hozzá: a felnőtt belépőjegy több mint 12 ezer forintba kerül.

Link másolása

Tavaly év végén jelentették be, hogy Budapestre érkezik a világ egyik legnagyobb turistalátványosságának számító Madame Tussauds panoptikum. A magyar főváros olyan helyszínek mellé zárkózott fel ezzel, mint London, Amszterdam, Berlin, Las Vegas, Tokió vagy Sydney – összesen már a 24. a sorban, azonban az első, amely franchise-rendszerben működik.

Ez lehetőséget adott arra, hogy sokkal inkább testre szabják a kiállítást: természetesen vannak kötelező körök, amelyek valószínűleg sehonnan nem hiányozhatnak, ugyanakkor számos egyedi elem is, amivel csak itt lehet találkozni.

A magyar főváros nemcsak helyszíne, hanem inspirálója is a tárlatnak, a belső terekben egy sor hazai ikonikus épület és műemlék jelenik meg. A látogatók például átsétálhatnak a Budai Váralagúton, sztárokkal „randevúzhatnak” a Duna-korzón, helikopteres filmforgatás szereplői lehetnek a Halászbástyán és elmerülhetnek a gyógyfürdők világában is.

A múzeum terei élesen elkülönülnek egymástól, mindegyik olyan, mintha egy különálló világba lépnénk be. Miután elsétáltunk a stílszerűen a Lánchíd mellett üldögélő Will Smith, illetve Ariana Grande, Tom Hanks, George Clooney és a szivarozó Peter Falk mellett, máris a Fehér Ház ovális irodájában találjuk magunkat, ahol (talán nem túl meglepő módon) nem Joe Biden, hanem Donald Trump figurája fogad bennünket.

Közvetlenül mellette Hszi Csin Ping kapott helyet, ami valószínűleg nem annyira az országát egyre diktatorikusabb eszközökkel vezető politikus hazai népszerűségének köszönhető, sokkal inkább az idelátogató kínai turisták igényeit akarták kiszolgálni. Ferenc pápával és a tavaly elhunyt II. Erzsébettel viszont a magyar látogatók is biztosan előszeretettel szelfiznek majd.

Borítékolható, hogy hosszú sorok fognak kialakulni Zámbó Jimmy előtt is, akit a Király című sorozat újra beemelt a popkulturális köztudatba, és alighanem Palvin Barbara viaszszobra is temérdek Instagram-szelfiről köszön majd vissza innentől.

Összesen 17 magyar vonatkozású hírességgel lehet találkozni a tárlaton, az ő figuráik kizárólag a budapesti produkció igényére készültek a Madame Tussauds London melletti műhelyében. A tervezési szakaszban állítólag nagyívű felmérésben kérdezték meg a leendő közönséget, hogy kikre kíváncsiak a leginkább. A kutatás eredményei alapján történelmi személyiségek, sztárok, sportolók, kulturális ikonok és egy világhírű magyar tudós is helyet kapott a listán.

A teljes hazai névsor a következő: Harry Houdini, Hosszú Katinka, Karády Katalin, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Lugosi Béla, Mátyás király, Munkácsy Mihály, Neumann János, Palvin Barbara, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc, Sissi, Szent István király, Széchenyi István, Zámbó Jimmy.

Hosszú Katinka egyébként személyesen is ott volt a sajtó számára szervezett bejáráson (ahogy Puskás Ferenc családja és ifj. Papp László is), így remek „pózolj magaddal” jellegű fotókat lehetett róla készíteni. A várandósságát néhány hónapja bejelentő úszónő most látta először a róla mintázott figurát, de a felkérésről már régóta tudott: az előkészletek során több órán keresztül vették le a méreteit, hogy viaszmása a lehető legélethűbb legyen.

A végeredménnyel maximálisan elégedett, még ha – mint azt viccesen hozzátette – jelenlegi formája nem is egyezik meg teljesen azzal, ahogy a bábu kinéz. Külön örült annak, hogy bár a figura fürdőruhában, LED-falra vetített medencével a háttérben látható, mégis kifejezetten nőies lett.

A megnyitón szintén résztvevő Karácsony Gergely azt mondta a beszédében, hogy a figurákat szigorúan tilos megérinteni, a szervezők viszont kijavították a főpolgármestert: a valóságban nyugodtan lehet fogdosni bármit, így nemcsak a szemünkkel, de a kezünkkel is meggyőződhetünk arról, mennyire élethűek a kiállított viaszbábuk. Tom Cruise mögé még a motorra is fel lehet ülni, az interaktivitást pedig több érintőképernyő, valamint hang- és fényjáték is fokozza.

A kiállítás kifejezetten sokáig lefoglal, még úgy is bő fél óra volt végigsétálni rajta, hogy sehol nem időztünk sokáig. Aki pedig fotózkodni is szeretne (ez feltehetőleg a nagy többségre igaz), illetve elolvasná a táblákon szereplő életrajzokat, akár másfél-két órát is simán eltölthet vele.

A belépőket érdemes elővételben, online megvenni, úgy valamivel olcsóbbak, de még ezzel együtt sem az átlagos magyar pénztárcára vannak szabva:

a standard felnőtt jegy 12490 forint, gyerekek 3-15 év között 8900 forintért mehetnek be, családi jegyet két felnőttnek és egy gyereknek pedig közel 30 ezer forintért árulnak.

16-19 év közötti fiatalok 4 főtől „bandázós” csoportos jegyet válthatnak 9 ezerért, a felnőtt csoportos belépő (minimum 12 főtől) 11 ezer, a gyerek 8490 forint. Nyugdíjasok 6490, fogyatékkal élők pedig 4990 forintért léphetnek be a kiállításra. A helyszín a Palazzo Dorottya, a Deák tértől és a Duna-parttól egyaránt pár percre. A Madame Tussauds Budapest mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva.

Élő videónk a helyszínről:

További fotók:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni
Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén nyáron!
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. június 20.


Link másolása

Itt a nyár, és vágyunk ki a zöldbe, a szabadba. Viszont ha nincs lehetőséged elutazni vagy már unod a kényelmetlen füves placcokat akkor ezek a teraszos helyek biztosan elnyerik majd a tetszésed!

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen rajta.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. PONTOON - terasz

Kezdjük azonnal egy speciális hellyel: egy hajóval a Dunán. A Pontoon egy kisebb méretű szórakozóhely, aminek teraszán többféle stílus is képviselteti magát. Elcsíphetünk itt balkános, jazzes programot, de elektronikát vagy hip-hopot is, ráadásul belépőjegy nélkül, teljesen ingyen. A zene mellett pedig a Dunai panoráma önmagában is sokat ad.

Vigadó 1./A kikötőA legjobb beülős helyek egyike Budapesten a Ponton

2. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton éjtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

3. Ha a kiülős helyekről van szó Budapesten - Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Hiszen összesen 112 féle gint ismerhetünk itt meg a világ minden tájáról.

1051, Erzsébet tér 11-13.A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

4. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, Népsziget

A Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

Teraszos éttermek Budapesten

5. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

6. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

7. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

8. KIOSK Garden

A KIOSK kívül-belül nagyon hangulatos, és terasza csúcsidőben mindig fullon van. De megéri helyet vadászni, vagy kint vagy bent, mert a reggeliktől az éjszakai koktélokig rengeteg remek fogásuk van.

1054, Március 15. téra teraszok Budapesten éjjel nappal nyitva vannak

9. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/bA Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

10. Kertem

A Kertem 2023-ban ismét új helyszínen található meg. A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkára költöztek. Az alapok azonban változatlanok. Szeretettel várják a bicikliseket, a kutyásokat, a sörivókat és a balkán burgerre éhezőket is.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

11. Kerthelyiség Budán - Mad Garden

A Mad Scientist Magyarország egyik legmenőbb sörfőzdéje, és a különleges, merész italok mellett igazi közösséget is építenek. A Mad Garden az óbudai panelek között megbúvó, csupa zöld, hangulatos kert, ami egészen eklektikussá teszi a kerület ezen részét. A jó sörök mellett rengeteg program is van itt: beszélgetések, koncertek, DJ szettek vagy éppen jóga.

1035, Miklós tér 1. a MAD GARDEN az egyik legjobb kerthelyiseg

12. MAD KERT - a párja a Pesti oldalon

Pestnek is megvan a saját MAD kerthelyisége, és ez merőben más hangulatú, mint a budai egység. Ez a kert közvetlenül a főzde előtt található, így ha szerencsénk van, bizonyos alkalmakkor még a kulisszák mögé is betekinthetünk. Ahogy a csapon lévő sörök, úgy az is változó, hogy éppen milyen food truck áll előttük.

1106, Maglódi út 47.a MAD KERT is a jo helyek Budapesten lista élén van

13. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

14. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt a lépcsőn sokszor van akusztikus koncert vagy DJ, és az egyik kedvenc vegán burgerezőnk, a Las Vegan's is kitelepült.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.A Budai Zsiráf külön élmény a kiülős helyek közt Budapesten 2023-ban

15. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

16. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

17. Haris park

Hibátlan gyep, lenyűgöző épület, és egy terasz, ahol úgy érezheti magát az ember, mintha a saját kertjében ülne (csak ez a kert ezerszer szebb). Van egy garden party névre hallgató sorozatuk, a GinUP, ahol többek között saját ginjüket is meg lehet kóstolni.

1022, Marczibányi tér 6-7.A kerthelyiségek 2023-ban is töretlenül népszerűek

18. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a - Csendes Társ

Nemrég újra összenyitották a Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel, így ez a környék most hívogatóbb, mint valaha.

Igyál egy limonádét vagy kávét a fák alatt, a Csendes Társban!

1053, Magyar u. 18. Egy különleges kerthelyiség Budapesten s 2023-ban felújított Csendes Társ

19. A Majomhoz - Buda titkos kertje

Zene, pizza, ruhavásár, gyerekprogramok. A Majomhoz többféle indokkal is érdemes lehet ellátogatni.

1122, Maros u. 56.Izgalmas beülős helyek várnak Budapesten minket 2023-ban is

20. Egy kerthelyiség az egész családnak - Budapest Garden

A sort a Budapest Gardennel zárjuk ami gyakorlatilag egy szórakoztatókomplexum, ahol a gyerkőcöket is könnyű lefoglalni, de a felnőtteknek is jut egy jó ital. Érdemes elmerülni a programjaik között, mert van bőven.

1036, Árpád Fejedelem útja 125.Egy kiváló teraszos étterem 2023-ban a Budapest Garden

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Hatalmas változás a budapesti közlekedésben – öt és fél év után búcsúzunk a metrópótlástól
Hétfőtől minden nap teljes vonalon jár az M3-as metró. Utoljára a Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat adják át.

Link másolása

Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak.

A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Látványtervek: Megmutatták, milyenek lehetnének a Lánchíd melletti terek és utcák
A látványos változtatások feltétele azonban, hogy megmaradjon a Lánchíd mostani forgalmi rendje, és a projekt megkapja az EU-s támogatást.

Link másolása

A dugómentes Lánchíd óriási lehetőség a belváros zöldítésében is - írja a Főpolgármesteri Hivatal. A híd jelenlegi forgalmi rendje nemcsak a környék forgalomcsillapításában áttörés, de az tud lenni mindkét, a pesti és a budai oldal környező tereinek élhetősége szempontjából is.

A csatlakozó terek és utcák terveit a Korzó Tervezési Stúdió vezető tervezőjével közösen mutatták be és az Én Budapestem oldalon meg is nézhetőek.

Ismertetésük szerint hatalmas, besétálható terek lehetnének a Lánchíd mindkét oldalán, még több fa, bicikliutak, párásító épülhetne ki, ha megmarad a híd jelenlegi forgalmi rendje.

Azt ígérik, hogy a Lánchíd határidőre elkészül. A Városháza munkatársai pedig továbbra is az új forgalmi renddel számolnak, ezért a kapcsolódó fejlesztésekben gondolkodnak. Elsősorban a gyalogos közlekedést támogatják, ami lehetőséget teremt jelentős zöldítésre is.

Megváltozna például a Széchenyi tér, amely nagyobb sétányt kapna, a Széchenyi rakparton fásítanának, a Clark Ádám téren még több virágot ültetnének, a József Attila utcában új fasort telepítenének.

Ezeknak azonban az a feltétele, hogy

• a Lánchíd mostani forgalmi rendje megmaradjon, amire a Budapesti Lakógyűlés keretében lehet szavazni;

• legyen szándék a város megújítására, zöldítésére (ez a szándék megvan a fővárosban és megvan a kerületekben is);

• a projekt megkapja az EU-s támogatást.

A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a Budapesti Lakógyűlésen lehet szavazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk