BALATON

Ünnep a vízen, fesztivál a parton – júliusban rajtol az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Idén több, mint hatszáz hajó részvételére számítanak.

Link másolása

Július 14-én, csütörtökön reggel 9.00 órakor rajtol Európa legnagyobb és legnépszerűbb tókerülő versenye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A mezőnyben a legújabb fejlesztésű katamaránok mellett a Balaton klasszikus hajói, és a túravitorlások is rajthoz állnak. A regatta limitideje negyvennyolc óra, szombaton reggel kilenc óráig kell befutniuk a versenyben lévő egységeknek az érvényes eredmény megszerzéséhez. A Kékszalag hetében Balatonfüreden minden a vitorlázásról szól. A rendezvény központja idén is a Vitorlás tér, valamint a nagymóló. A Kékszalag támogatói, a sportághoz kapcsolódó aktivitásokkal, és újdonságokkal várják a városba látogatókat.

Idén is hatszáznál is több egység nevezését várja a Magyar Vitorlás Szövetség, Európa legnagyobb tókerülő versenyének rendezője az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. A regatta rajtpisztolya a hagyományoknak megfelelően csütörtökön reggel kilenc órakor dördül el. A biztonsági előírásoknak megfelelően a katamaránok, és rohanógépek, valamint az egytestű hajók az idei esztendőben is külön szektorból rajtolnak a mintegy hat kilométer széles rajtvonalon.

Az eseményt bemutató, a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott sajtótájékoztatón Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke úgy fogalmazott: a Balaton ünnepe egyben a vitorlázás ünnepe is, hiszen a mezőnyben a legújabb technika, a klasszikus hajócsodák, és a szabadidős vitorlázás képviselői mérik össze tudásukat.

„Nagy öröm számunkra, nézve a Kékszalag verseny alakulását, hogy folyamatosan nő a verseny népszerűsége és presztízse. Miközben hatalmas élmény körbe vitorlázni a Balatont, hatalmas kihívás is, főleg azoknak, akik akár 48 órát, vagy annál is többet a vízen töltenek. Szerintem ennek a versenynek csak és kizárólag győztesei vannak, hiszen mindenki nyer, aki végig csinálja ezt az erőpróbát.”

A verseny névadó támogatója immáron negyedik éve a Raiffeisen Bank.

Zolnai György, a névadó főtámogató Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta: Közös az irány a fenntarthatóságban, az energiahatékonyságban, a digitalizációban, és ahogy a Kékszalag, a Raiffeisen Bank sem csak szavakban tesz az innovációkért. Reméljük idén is hasonlóan izgalmas futamot láthatunk, a Raiffeisen Bank az általa támogatott hajóval is jelen van a Kékszalagon, immár harmadik éve segíti a Fifty-Fifty indulását és csapatát, továbbá hosszú ideje szponzora a Spartacus VSE-nek és Majthényi-Domokos világbajnok párosnak.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj nevezése szerdán 11.00 órakor kezdődött a balatonfüredi Anna Grand Hotelben. Az előnevezésen, egy nap alatt közel 441 hajó nevezett, az idei esztendőben több, mint hatszáz hajó részvételére számítanak.

„A Kékszalag népszerűségét mutatja, hogy évről évre egyre többen érdeklődnek a verseny iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat.

2022-ben, a csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket. Hozzátette: az idei esztendőben több új támogató partner is csatlakozott a Kékszalaghoz.”

A versenyt ezúttal is élőben közvetíti csütörtökön az M4 Sport televíziócsatorna.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Lazul Azur dalban meséli el, hogy mit is jelent számára a Balaton
Van egy csodálatos tavunk, ami télen is összefog tízezreket, és tényleg mindenkinek van egy sztorija a Balatonról. Az enyém a dalokban van – vallja Kövecses-Varga Dani.

Link másolása

Lazul Azur egy igazi balatoni életérzést közvetítő dallal jelentkezett. A Balatonizálj! című dalról Kövecses-Varga Dani, a zenéért felelős énekes-dalszerző a Helló Siofóknak mesélt a Balatonnal való kapcsolatáról, a zenélésről, a zeneszerzésről, ötletekről, tervekről…

Kövecses-Varga Dani elmondta: "Siófoki születésű, balatoni gyerek vagyok. Itt nőttem fel, és a Balatonon is élek. Nyolc éves korom óta éneklek, tizenkét éves korom óta írok dalokat és zenéket. Korábban a zenei stúdiózás vonzott, de áttértem az élő zenére, majd autodidaktaként tanultam dobolni, gitározni, zongorázni és felvételeket készíteni. Aztán jött pár év zenei kihagyás az egyetemi és külföldi munkaévek alatt, viszont a balatoni lokálpatrióta érzés visszahozott, így 25 évesen végleg hazaköltöztem a Balatonhoz.

Jelenleg ásványgyűjtéssel és zenéléssel foglalkozom - ha úgy nézzük, mindkettő a vibe-okról szól. Az augusztusban megjelent „Balatonizálj!” című dalomat több másik, eleinte balatoni témájú dal követi majd. Az azonban mindegyiknél cél, hogy saját legyen a szöveg, az ének és a háttérvokál, az összes hangszerjáték és a stúdiófelvétel is. Szeretném ezt a sajátosságot megtartani a következő számokban és albumokban is.

- Mi inspirált, hogy jött az ötlet, hogy készítesz egy dalt a Balatonról?

- Alapvetően tenni szeretnék a Balatonért, ezért indítottam pár éve Tihanyban a kecskeköröm- és ásványboltot is, mert autentikus és helyi. Emellett balatoni dalokat írok és szerintem fontos az, hogy helyiként is megfogalmazzuk a balatoni életérzést.

Aztán egyszer csak jött ez az ötlet: Balatonizálj! - Ebben minden benne van. Szeretném a zenén keresztül helyi szemszögből átadni a balatoni életérzést és azt a nyugodt egységet, amit a Balaton áraszt. Ezt éreztem gyerekként a siófoki Ezüstparton, és ugyanezt érzem most az északi parton is.

- Miért pont a Lazul Azur névre esett a választásod?

- Legyenek benne a balatoni színek, a tóparti életérzés, a könnyedség és az ásványok. A családban az éneklés anyai, az ásványok apai ágról jönnek (Kövecses-Varga Lajos - a siófoki Ásványmúzeum tulajdonosa). A nevet a lapis lazuli és az azurit ásványok szójátéka inspirálta - így lett a Lazul Azur. Innentől pedig mindegy, hogy hogyan értelmezzük: ásványok, lazaság vagy az égszínkék Balaton.

- Mit jelent számodra a Balaton, a balatoni életérzés?

- Azt, hogy Balatonizálj! Bővebben: hallottunk már erre sok embertől sok választ – és pont ez az: nekem a változatosság. Ha engem a Balatonról kérdezel, nem szeretnék csak a magam nevében beszélni. A „Balatonizálj!” számom a helyi közösséget és összefogást tükrözi és ebből merít ihletet. Szerintem a balatoni lét is ettől erős. Van egy csodálatos tavunk, ami télen is összefog tízezreket, és tényleg mindenkinek van egy sztorija a Balatonról. Az enyém a dalokban van.

- Mik a további terveid a Balatonizálj dallal, miért augusztus elején adtál ki egy ilyen nyári számot?

- A Balatonnál most abban bízunk, hogy az idei szezon kitolódik. Ezért volt az eltolt számkiadás. Innentől pedig a megosztásokon múlik minden, vagy akár azon, mikor kapja fel a dalt egy országos rádió. A nagy zenemegosztókra már felkerült a dal (https://www.youtube.com/watch?v=Vz9a4XLdWls). Az a jó, hogy ez a szám még szezonon kívül is fogyasztható. Ez egy közösségi dal, szerettem volna helyi emberekkel kooperálni és nemcsak egyedül szerepelni a klipben. Egyfajta #Balatonizálj mozgalmat indítani. A Balatoni Kör helyszíneitől már érkeztek fellépési megkeresések, a premier napja pedig pont a Balatonfüredi Borhetek kezdőnapjára esik, ahol felcsendül a dal. Szeretném még idén körbe énekelni a Balatont. A lényeg, hogy Balatonizálj!

- Van mögötted kiadó vagy menedzsment?

- Nincsen. Saját kiadásban jelent meg a Balatonizálj. Szerettem volna úgy „becsomagolni” ezt a projektet, ahogy én megálmodtam. Fontos megemlítenem, hogy a klip forgatásához is egy balatoni kötődésű, szintén siófoki operatőrt választottam. Helényi Tamással egyből megvolt az összhang, hiszen ő is ismeri az életérzést, neki is a Balaton az otthona, és úgy érzem, hogy a kész videó is önmagáért beszél, sikerült megvalósítanunk az elképzeléseket.

- Jönnek a következő számok?

- A visszajelzések szerencsére a „Balatonizálj!” klipforgatása alatt ígéretesek voltak. Többen odajöttek, hogy tetszik nekik a dal. Ha a megjelenés után is ilyen lesz a dal fogadtatása, még idén jövök új dalokkal.

VIDEÓ: Lazul Azur - BALATONIZÁLJ

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk