BALATON

Szezonnyitó „Levendula szedd magad hétvége” és falatozás a Balatonnál

Bódító illatok, nyugalom, grillen készült finomságok, levendulás italok - mindez az egyik legszebb kilátású levendulásában.

Link másolása

Dúsan virágzó levendulabokrok, bódító illatok, szikrázó napsütés, pazar kilátás, grillen készült fogások, levendulafröccs és levendulaszörp - mindez a Balaton egyik legrejtettebb, és legszebb kilátású magán-levendulásában. Idén újra, 3 hétvégén át várnak.

Szentantalfa mellett Laszip Tamás informatikus telepített háza mellé hobbiból levendulákat. A birtokot évről évre megnyitja szedd magad hétvégékre. Nem lesz ez máshogy idén sem. Az informatika és a levendulák itt kéz a kézben járnak: a tulajdonos megunva a felmondó kertészeket és a fájós hátat, saját fejlesztésbe kezdett. Most egy kertészeti robot segít a gyomok kapálásában – bár az önálló munkát még tanulnia kell. Idén a látogatók már megismerhetik a kis Bors (ökröcske) robotot, aki talán jövőre már mindent egyedül elvégez majd.

„Pénzt nem, de sok munkát és örömet szerez nekem a levendulaföld. Először csak az alkotás örömét kaptam meg: egy ötletből elhatározás, abból terv, majd megvalósítás, végül gyönyörű virágos kert lett.

A szedd-magad akciók során pedig látni azt a sok száz embert, akiknek mosolyt csalok az arcára egy csokor levendulával, egy deci levendulaszörppel, néhány kedves szóval, az olyan örömmel tölt el, hogy egész évre feltölt ambícióval.

Itt, a levendulásban szerintem mindenki egy kicsit megváltozik. Szinte mindenki belép – tudtán kívül – a „Slow Life” mozgalomba, és leáll, lelassít. Ki akarja élvezni azt az időt, amit itt tölt. Volt több pár, akik órákon át csak feküdtek a fűben és mosolyogtak a lila mezőre.

Sok a rendszeres vendég, akik évről-évre visszatérnek, voltak, akik egy hétvége mindhárom napján jöttek. Nagyon meg tudom érteni őket, a Nivegy-völgynek különös varázsa van”- mondja a tulajdonos.

Idén is 3 hétvégén át lesz nyitva a levendulás: június 12-14., 19-21, 26-28.

Ha tele a kosarad, akkor nyúlj el az egyik pokrócon vagy nyugágyon, kérj egy pohár levendulaszörpöt vagy a szomszédos Gergely Borház biogazdálkodással készült borából levendulafröccsöt, és gyönyörködj a tájban.

A hétvégén a Borganika séfje, Pancsovay Zita gondoskodik a fenséges fogásokról: készül mártogatós válogatós, a helyi alapanyagokból: baba ganoush, mentás fehérbabhummusz, zöldborsó pesto, mini bajorkolbász levendulás almachutneyval, mellé zöldségbatonok és laposkenyér. A desszert mennyei grillezett barack lesz kecskesajttal, mandulás morzsával és persze egy csipet levendulával.

Kapható lesz szörp, olaj szappan és még számos csábító termék. Ha van türelmed, részt vehetsz levendulaolaj lepárlásban is.

Mindannyiunk biztonságának megóvására a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-kézikönyve szerint készülnek, lesz kézfertőtlenítő és a távolságtartás sem lehet gond.

Megközelítés: Szentantalfát Nagyvázsony felé elhagyva, az első balkanyar előtt kell letérni a főútról, amit "Levendulás" zászló is jelöl. Onnantól csak követni kell az irányító táblákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Jó hír a nyárra: teljesen körbeért a Balaton körüli bringaút
Immár a teljes 205 kilométeren biztonságosan lehet tekerni. Balatonrendesnél ért véget a fejlesztés, ami vasúti átvezetést is tartalmazott.

Link másolása

Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel csütörtökön.

A sajtóközleményben hangsúlyozták, hogy a hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában az Eurobarometer statisztikája alapján, így kiemelt jelentőségű minden, közlekedést és közlekedésbiztonságot elősegítő infrastruktúrafejlesztés. Hozzátették:

ezért mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tavaszi időjárás beálltával letesztelte a tavaly elkészült a Balatoni Bringakört összekötő szakaszt Balatonrendesnél – írták. Ez utóbbi összekötőszakasz 2 kilométer hosszú, amelyből 0,3 km vegyes forgalmú, 1,7 kilométer pedig önálló kerékpárút. A forgalomtechnika felújítása is megvalósult, továbbá a kerékpárúton kiépült egy vasúti átkelő is – részletezte a minisztérium.

„Az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút. Ez azért is nagyon fontos a balatoni térségben, mert azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat segít a jövőben” – mondta el Nagy Bálint államtitkár.

Révész Máriusz a közleményben kiemelte: „Végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület.”

A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. Országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben.

Továbbra is kiemelt szempont a kerékpárutak fejlesztése, mint a turizmus ösztönzésének egyik fontos eszköze. A kormány ezért támogatja a kerékpáros idegenforgalom fejlesztését, beleértve a kerékpáros szálláshelyek fejlesztését, a kerékpáros útvonalak népszerűsítését, és a kerékpáros turizmusra alkalmas infrastruktúra bővítését. Mindezt bizonyítja, hogy idén 592 kilométer kerékpárút tervezése zárul le – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
Félmilliárd forintból lombkoronasétányt létesítenek Balatonbogláron, nem mindenki örül neki
Az új turisztikai attrakciót a Várdombra, a népszerű gömbkilátó mellé építik, és az ösvénynek egy saját kilátója is lesz.

Link másolása

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg az 500 méter hosszúra tervezett lombkoronasétányt a balatonboglári várdombi erdőben. A település polgármestere, Mészáros Miklós az ATV-nek azt mondta, az ösvény a domb keleti és nyugati gerincén fut majd végig. Hozzátette, az egyik részen a fák lombkoronájában, tízméteres magasságban fog húzódni a sétány, míg a keleti részen egy kilátóponton végződik, és a balatoni panorámát lehet megcsodálni, majd egy pallóösvényen lehet visszatérni.

Az új turisztikai attrakció a nyár elejétől már látogatható lesz, és a polgármester várakozásai szerint igazi turistacsalogató építménynek számít majd.

Nincs ilyen jó véleménnyel a beruházásról Szakács László, a Szocialisták és Demokraták párt társalapítója, aki sok időt tölt Balatonbogláron. Szerinte enyhe túlzás ezt az 500 millió forintba kerülő építményt lombkoronaösvénynek nevezni, és ennek az összegnek jobb helye lenne másol.

A helyiek az ATV-nek azt mondták, ők örülnek a leendő lombkoronasétánynak, mert „ennek legalább van értelme”, ellentétben a nyírmártonfalvai, fák nélküli lombkoronaösvénnyel.

Mint ismert, nemrég nagy port kavart a hír, hogy

a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván úgy létesítettek lombkoronasétányt, hogy körülötte tarra vágták az erdőt.

Hasonlóan furcsa megoldás volt az is, hogy az alföldi Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre építettek egy mindössze másfél méter magas kilátót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Zseniális flashmobbal lepték meg a járókelőket Balatonalmádiban
A Bondoró Utcaszínház Fesztivál híres arról, hogy minden év április 1-jén egy kis vidámságot csempésznek az emberek életébe. Ezúttal a fesztivál új helyszínén szereztek boldog perceket az arra járó embereknek.

Link másolása

Már-már hagyománynak mondható, hogy a Bondoró Utcaszínház Fesztivál szórakoztató produkciókkal készül április 1-jén, Bolondok napján. Tavaly Budapesten bukkantak fel itt-ott meglepetésszerűen néhány bemutató erejéig, idén pedig a fesztivál új helyszínén, Balatonalmádiban készültek egy flashmobbal, ahol a fesztivál fellépőinek attrakcióival találkozhattak a járókelők.

Az előzetesen meghirdetett eseményre egyébként bárki csatlakozhatott, és aki elment velük bolondozni, fesztivál jegyet is kaphatott.

VIDEÓ: A helyszínen készült videót nálunk nézhetitek meg először:

Bondoró Nemzetközi Utcaszínház - június 30 - július 2.

A VEB2023 EKF rendhagyó klaszterében kiemelt programnak számító fesztivál tehát ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik és az Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján.

A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között. Az árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a Bondoró már jól megszokott, kezdetektől velünk lévő helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatunk majd.

Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és nem utolsó sorban egy páratlan, új helyszín várja 2023-ban azokat, akik ellátogatnak az eseményre. További részleteket a fesztiválról hivatalos oldalukon találsz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Drágább lesz a balatoni strandolás, itt vannak az idei árak
Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.

Link másolása

Az idei szezonkezdetben mintegy 20-30 százalékkal drágulnak a balatoni strandbelépők - írja a Pénzcentrum. Az infláció a szállásokat és az étkezést is megdrágította.

A portál összesítéséből kiderül, hogy bár továbbra is vannak szabadstrandok, de ahol belépőt szednek, ott általában mélyebben kell majd a pénztárcákba nyúlni. A listájuk folyamatosan bővül, de jónéhány strand árát már közzétették.

Eszerint az idei belépők árai:

• Alsóörs 2000 forint

• Badacsony 1000 forint

• Badacsonytomaj 1100 forint

• Balatonakali 1200 forint

• Balatonakarattya 1300 forint

• Balatonalmádi 1900-2000 forint

• Balatonföldvár 1500 forint

• Balatonfüred 1700-2100 forint

• Balatonfűzfő 1300 forint

• Balatongyörök 1200-1500 forint

• Balatonkenese 1500 forint

• Balatonlelle 1500 forint

• Balatonszárszó 1300 forint

• Balatonszepezd 800 forint

• Balatonvilágos 800 forint

• Fonyód 600 forint

• Gyenesdiás 1100-1500 forint

• Révfülöp 1200 forint

• Siófok 1100-2500

• Szigliget 1500

• Tihany Sajkod 800 forint

• Vonyarcvashegy1200-1500 forint

• Zánka 1500 forint.

Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk