?> /balaton/provokativ-etlappal-rukkolt-elo-egy-balatoni-etterem/ Provokatív étlappal rukkolt elő egy balatoni étterem | szmo.hu
hirdetés

BALATON
A Rovatból
hirdetés

Provokatív étlappal rukkolt elő egy balatoni étterem

A tulajdonos szerint ők nem akartak provokálni, a vendégeiknek pedig tetszenek a nem mindennapi illusztrációk.

Link másolása

hirdetés

A Mauro-ban megadták a módját az étlapnak: míg máshol egyszerűen csak felsorolják a különböző fogásokat, ők színes, fotókkal illusztrált kiadványt kerekítettek a választék bemutatására. Ennek tematikája minden évben változik, idén a divat a soros. A képek pedig nem akármilyenek lettek - annyi biztos, hogy étlapon hasonlóval eddig nem találkoztunk. Íme néhány példa:

mauro_cim

1

3

hirdetés

4

A tervező, Németh Nóra kérdésünkre elmondta, hogy a képeket a világ legnevesebb fotósai készítették. Nem egyetlen sorozat részei, vannak köztük olyanok, amik a francia Vogue 100 éves évfordulójára készültek, másokat a londoni Harrods rendelt kampányfotónak és így tovább. Ő (vagyis Németh) válogatta össze őket a jelenlegi tematika köré.

Egyfajta fülszövegként a következőt tette hozzá: "Ez az étlap tulajdonképpen jelenünk lenyomata, amikor a divat, az erotika és a luxus beszivárgott a mindennapi életünkbe. Amikor a luxus illúziója még soha nem volt ilyen közel hozzánk és a valódi luxus még soha nem került ennyire elérhetetlen távolságba."

Az étterem olasz tulajdonosával is beszéltünk, akitől megtudtuk, hogy a vendégek körében osztatlan sikert aratott a nem mindennapi étlap. A visszatérők közül sokan már előre várják, mivel rukkol elő a hely az adott évben. Nektek mi a véleményetek róla?

Még néhány kép az étlapról, a kevésbé provokatív kategóriából:

mauroplusz1

mauroplusz2

mauroplusz3

mauroplusz4

mauroplusz5

mauroplusz6

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BALATON

Végleg bezárt egy népszerű balatoni étterem, szívszorító üzenettel búcsúztak

Megküzdöttek sok nehézséggel, visszafizették hiteleiket, állták a sarat a gazdasági válság után, szenvedtek a munkaerőhiány miatt, majd megpróbálták felvenni a kesztyűt a járvány okozta nehézségekkel is. Ez már nem sikerült nekik.

Link másolása

hirdetés

Miközben Görögországban már a nyitásra készülnek, és a turizmusban dolgozók oltását tervezik, nálunk még tartanak a szigorítások.

Így többek között az éttermeink sem fogadhatnak vendégeket, legfeljebb elvitelre készíthetnek ételeket. Emiatt több vállalkozás is csődbe ment, köztük egy kedvelt balatoni étterem is.

Március 15-én végleg bezártak, nem bírta tovább a Balatonalmádiban található Határ Étterem. A szomorú hírt a közösségi oldalukon jelentették be.

Mint írják:

"A mai napon véget ér egy szép hosszú időszak, családi cégünk 2004-ben vásárolta meg az egykori „Határ Csárdát”, melyet 2006 júniusára sikerült teljesen újjáépíteni. Az elmúlt 17 évben több mint 100 munkatársunk volt, sokan hosszú éveken át dolgoztak velünk, kitartó beszállítóink igyekeztek követni igényeinket, jó pár szerelő biztosította munkájával zavartalan működésünket.

Megszámlálhatatlan családi rendezvényt tartottatok nálunk. Rengeteg szülinapon és névnapon ünnepeltünk veletek, sok csöppséggel találkoztunk a keresztelő utáni összejöveteleken. Gratulálhattunk ballagások és diplomaosztók után, buliztunk veletek banketteken, segítettünk meghitté tenni eljegyzési vacsorákat, részt vettünk lakodalmak megszervezésében és lebonyolításában, sokan visszajártatok évfordulókon és sok más családi, baráti esemény alkalmából. Sikeresen lebonyolítottunk nagyobb rendezvényeket, külső helyszíneken is, BORBUTIKunk kínálatával pedig igyekeztünk népszerűsíteni a környék finom borait. Több olyan törzsvendégünk lett, akivel igazi baráti viszony alakult ki.

hirdetés
Működésünk során megküzdöttünk sok nehézséggel, visszafizettük hiteleinket, álltuk a sarat a gazdasági válság után, szenvedtünk a munkaerőhiány miatt, majd megpróbáltuk felvenni a kesztyűt a járvány okozta nehézségekkel is.

Mostanra erőnk kissé megfogyott. Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt, köszönjük a sok biztatást, a sok pozitív visszajelzést és persze az őszinte kritikákat is, sokat kaptunk a helytől, sokat tanultunk, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk! Most fájó szívvel búcsúzunk, hiányozni fogsz „HATÁR ÉTTEREM”!

Ma utoljára begyújtjuk a rostlapot, üzembe állítjuk kiszállító autónkat és várjuk még rendeléseiteket!"

Forrás: Sokszínűvidék.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
BALATON

Fotók: Így telt meg emberekkel a Balaton-part is a hétvégén

Az északi part több településén is sokan ültek be a teraszokra, sétáltak, fagyiztak a magyar tengernél.

Link másolása

hirdetés

Balatonon is megnyíltak a teraszok, a jó idő pedig kicsalogatta az embereket a partra. Sokan sétáltak, ettek, beszélgettek, fagyiztak. Fotósunk beszámolója szerint szinte nyáreleji égető napfény volt, így nem csoda, hogy sokan választották hétvégi lazításnak a magyar tenger partját. Íme ilyen volt a már szabadabb tavaszi nap Almádiban, Alsóörsön, Füreden és Tihanyban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
BALATON
A Rovatból
hirdetés

Nem kérnek védettségi igazolványt a siófoki fizetős strandokon

Május 14-én nyithattak meg a siófoki fizetős strandok. Egy hétig ingyen mehetnek be a vendégek, akiket új attrakciókkal várnak.

Link másolása

hirdetés

Május 14-én nyithattak meg a siófoki fizetős strandok a járványügyi szabályok betartása mellett - írja a hirbalaton.hu. Pünkösdtől várja a vendégeket a Galerius fürdő, június elejétől a Kalandpart nyílik, és megérkezett az óriáskerék is a Nagystrandra.

A strandokon nem kérnek védettségi igazolványt, de a fürdőben szükség lesz rá. A belépők árai nem emelkedtek

- mondta a lapnak Illés Virág, a siófoki önkormányzat Kommunikációs és Turisztikai Iroda vezetője.

A Nagystrandra egy hétig ingyen lehet bemenni, de május 22-től már fizetős lesz. Sok újdonsággal készültek a mostani szezonra.

Főleg a kisgyerekes családoknak kedveznek most, kalandpark, vízi ugrálópálya, homokos röplabdapálya és kültéri fitneszeszközök is lesznek már. Egészségügyi szolgálat és vízimentő-csapat óvja a strandolók biztonságát az idei szezonban is.

Június 1-től adják át a tervek szerint Európa legnagyobb, 900 négyzetméteres vízparti játszóvárát a strandon.

Szintén megnyitott a hétvégén a sóstói strand is, amely most ingyenes, de június 1-től itt is fizetni kell majd.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
BALATON

Pasztell színekbe öltözött a Balaton a mandulavirágzás idején

Halványkék, türkiz, rózsaszín, homokszín - csupa finom árnyalat, csupa lágyság. Mintha egy romantikus festő álmodta volna meg - ilyen is tud lenni a magyar tenger.
Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2021. március 27.


Link másolása

hirdetés

Igazi divatszínekben pompázott a lágy tavaszi napsütésben a Balaton. Halvány pasztellek a vízen és a parton is. Remekül illik a kékes-türkizes árnyalathoz a szélben borzolódó mandulavirág rózsaszínje. Mesteri alkotása a természetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk