hirdetés

BALATON

Gyűrűzz hattyút a Balatonnál!

Hattyú Road Show-ra várja az érdeklődőket a Magyar Madártani Egyesület. A résztvevők testközelből ismerhetik meg a hatalmas madarakat.
SZM, forrás: MME - szmo.hu
2013. augusztus 11.


Link másolása

hirdetés

11 helyszínen ismerkedhetnek meg a bütykös hattyúkkal azok, akik részt vesznek a Magyar Madártani Egyesület Hattyú Road Show-ján. A Road Show-n a szakemeberek meggyűrűzik majd a befogott hattyúkat és bemutatják őket a közönségnek.

hatty4

A szervezet honlapján különlegesen izgalmas programot ígérnek. A hattyúkat kézzel kell befogni, ami nem könnyű szárnyfesztávolságuk csaknem három méter, ráadásul ezek a madarak igen harciasak is. A hattyúk a lúdalakúak családjába tartoznak, egyik érdekességük, hogy repülőtollaikat egyszerre cserélik. Ilyenkor az is előfordul, hogy a szárnyukon olyan kevés toll marad, hogy 6-8 hétig röppképtelenné válhatnak. Ilyenkor a hattyúk nagy számban gyűlnek össze, hogy könnyebben védekezzenek – így aztán befogni, gyűrűzni is könnyebb őket.

VIDEÓ: Így gyűrűzték meg a hattyúkat 2011-ben

hirdetés

hatty4

Gyűrűzési helyszínek:

Az időpont és adatok csak tájékoztató jellegűek, ha csak néhány helyszínhez szeretne csatlakozni indulás előtt, mindenképpen érdeklődjön Szenczi Péternél a 20-396-4303-as vagy Bodnár Katalinnál a 20-243-2059-es telefonszámon!

Csütörtök:

Augusztus 15. 10.00

Balatonfüred, Tagore sétány eleje (Vitorlás tér)

(a legközelebbi díjmentes parkoló a Huray utcában, kb. 5 perc sétára)

Augusztus 15. 13.30

Révfülöp hajóállomás (Halász utca vége)

(a parkolás díjmentes)

Augusztus 15. 14.30

Badacsony hajóállomás

(a parkolás díjköteles)

Augusztus 15. 16.30

Keszthely hajóállomás

(a parkolás díjköteles)

Péntek:

Augusztus 16. 9.00

Keszthely hajóállomás

(a parkolás díjköteles)

Augusztus 16. 10.00

Balatonmáriafürdő hajóállomás

(a parkolás díjköteles)

Augusztus 16. 11.00

Balatonfenyves strand (Balatonpart utca)

(a parkolás díjmentes)

Augusztus 16. 12.00

Balatonlelle „Nagystrand” Virág utca vége

(a parkolás díjmentes)

Augusztus 16. 14.30

Balatonföldvár Kvassai sétány

(parkolás Rákóczi Ferenc utcában lehetséges)

Augusztus 16. 15.30

Zamárdi szabadstrand (Harcsa utca vége)

(a parkolás díjmentes)

Augusztus 16. 16.30

Siófok kikötő (Rózsa kert)

(a parkolás díjköteles)

Helyi kontakt: Szinai Péter 20-519-8750


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BALATON

Videó: megbillentette a Balaton vizét a viharos szél

Csütörtökön délben 76 centis volt a vízszintkülönbség Keszthely és Balatonfűzfő között.
Fotó: Időkép - szmo.hu
2021. október 21.


Link másolása

hirdetés

Közeledik a hidegfront – ezt jelzi az is, hogy viharos szél fúj a Dunántúlon. A legerősebb széllökések a 70-80 km/h-t is meghaladják, de néhol már a 90 km/h-t meghaladó lökések is voltak. A viharos szél a Balaton vizét is alaposan felkorbácsolja, sőt meg is billenti azt.

A vízügyi mérések szerint Keszthelynél reggel 7 óra 15 perckor még 62 centis volt a vízállás, ami kora délutánra 47 centire csökkent. Balatonaligánál ugyanezen időszak alatt 99-ről 116 centire változott a vízállás. Az emelkedés a balantonfűzfői mérőponton is egyértelműen megfigyelhető: háromnegyed 8 és 12 között, 4 óra leforgása alatt 20 centit emelkedett a vízszint, 11 óra 45 perckor 123 centis volt a vízállás – írja az Időkép.

Ez azt jelenti, hogy Keszthely és Balatonfűzfő vízállása között ugyanabban az időpontban 76 centi volt a különbség.

Ez jelentős, ám meg sem közelíti a tavaly februárban mért 97, illetve az eddigi legnagyobb, 101 centis kilengést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BALATON

A Káli-medence egyik fő nevezetessége a félbevágott, kúp alakú Hegyestű

A kilátóból elképesztő látvány tárul a szemünk elé, kedvcsinálónak megmutatjuk, mit láthatsz, ha te is útrakelsz és felfedezed ezt a valaha tenger borította, majd vulkánok által átalakított vidéket.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2021. november 13.


Link másolása

hirdetés

A nyári szezonon kívül is tartogat felfedeznivaló látványosságokat a Balaton és környéke. Ilyen természeti csoda a békés, romantikus, szinte idillikus táj, a Káli-medence, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Különös érdekessége, hogy az itt húzódó hegyek egy része fekete homokkőből van, de többet bazalttakaró borít. A felszínt az évmilliók szelei is alakították, így alakultak ki a látványos kőtengerek is.

A szél által lecsiszolt hatalmas kövek rendkívüli látványt nyújtanak.
Az egyik legszebb kilátás a Fekete-hegy tetején lévő kilátóból élvezhető, innen ellátni az egész Káli-medencére, de szép a látvány Tapolca és Tihany felé is. A medencében folyik a Burnót-patak, ami végül a távolból felvillanó Balatonba ömlik.

A vidék egyik fő nevezetessége a félbevágott, kúp alakú Hegyestű, a medence keleti szélén.

A kőzetek mozgalmas múltról mesélnek. 10 millió éve még a Pannon-tenger hullámzott itt, majd vulkáni centrumok alakultak ki 6-3 millió éve, melyek kisebb kitöréseket is produkáltak. A leírások szerint a "kis" vulkánokból először gőzök és gázok jelentek meg, majd törmelékek és kőzetpor hullott a vízbe. Ebből jött létre a tufit, majd a tufa. Végül erre ömlött rá a láva, ami szabályos lefolyásokban szilárdult meg.

hirdetés

Az időjárás is megváltozott, a szél és a víz munkája nyomán lassanként lekoptak a felszínek, csak a bazalt állt ellent a viszontagságoknak. Legvégül már csak a vulkáni kúpok, a tanúhegyek őrizték meg a régi természeti katasztrófák emlékét. A látványos hegybelső Magyarországon egyedülálló, de Európában is ritkaságnak számít.

A Balaton medencéje pedig még később, csak 15-20 ezer éve alakult ki és töltődött fel édesvízzel.

A 337 méter magas Hegyestű is egy tanúhegy, Zánka és Monoszló között.

Az eredeti formáját a bazaltbányászat alakította át. A kúp formát elveszítette, viszont a kitermelés miatt láthatóvá vált a hegy belseje,

belső szerkezete, a vulkáni kürtőben oszlopokká szilárdult bazalt. A kitermelés 1930-ban kezdődött, majd a védelemnek köszönhetően 1970-ben befejezték a kitermelést, így a hegy fele végül megmenekült.

A régi bánya természetvédelem alá került, a területet rendezték és az egykori bazaltbánya épületében egy kiállítást is készítettek, amely a hely természeti értékeit, a valaha volt bányászatot, a földtörténeti érdekességeket mutatja be.

A mai növényzetére jellemző a karsztbokorerdő és a cserszömörce, valamint a cseres-kocsánytalan tölgyesek. A táj adottságai pedig kiválóak szőlőtermesztésre.

A vidéket már őseink is felfedezték és lakták. Ásatások során Árpád-kori cserepeket és egy falgyűrűt is találtak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BALATON

Az egyik legszebb kilátóhely a Fonyódon álló Nagyboldogasszony templom

A szépen felújított épület és környéke megér egy sétát.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2021. október 16.


Link másolása

hirdetés

Úgy tartják, hogy az egyik legszebb panorámát a fonyódi Nagyboldogasszony templomnál találjuk. A román stílusban épült plébániatemplomot Gyalus László tervezte, és 1902-ben szentelték fel. A templomot később, 1920-ban átépítették majd többször is felújították és tovább díszítették.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BALATON

Egy nap alatt tizenegy embert kellett kimenteni a Balatonból

Mozgalmas napon vannak túl a balatoni vízimentők.

Link másolása

hirdetés

Október 9-én három esethez is riasztották a balatoni vízirendőröket, amelyek során 11 embert mentettek meg – írja a police.hu.

A bajba jutottak mind vitorlázók voltak. Köztük volt, aki műszaki hiba, volt, aki kifogyó üzemanyag, sőt olyan is volt, aki homokpadra futás miatt nem tudott volna a mentők segítsége nélkül kijutni a partra. A siófoki, balatonföldvári és balatonfüredi egységek három hajó tizenegy bajba jutott utasát segítették ki szorult helyzetükből.

A dömping miatt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: