BALATON

Balaton: A Szent György-hegy legendái mesélnek a bajba jutott sárkányról és a szomorú véget ért barátokról is

A tanúhegy látványa is megér egy kirándulást, de a bátrabbak felfedezhetik a jégbarlang hideg fuvallatát is, miközben megemlékezhetnek a mondákban továbbélő sárkányról.
Fotók: Matus László - szmo.hu
2022. június 19.


Link másolása

A Balaton-felvidék egyik jellegzetes tanúhegye a bazaltoszlopokkal körülvett Szent György-hegy. A nevét a valaha a hegy lábánál állt Szent György-kápolnáról kapta.

A tájat, a 3-4 millió éve a Pannon-tenger üledékéből kialakult alapzatot a vulkánkitörések alakították. A régi üledék lekopott, és a bazaltsapka megmaradva végül kiemelkedett a környezetéből. A legszebb bazaltoszlopok a Szent György-hegyen találhatók, ahol helyenként 30–40 méter magasba emelkedve, orgonasípokhoz hasonlóan sorakoznak egymás mellett.

A fekvése, talaja miatt gazdálkodtak rajta, így az eredeti élővilágból nem sok maradt meg. Elsősorban a szőlőtermesztés uralta a területet, melynek ideális volt a sok napsütés, a szubmediterrán mikroklíma és a vulkanikus-üledékes talaj. Már a kelták is felfigyeltek ezekre az adottságokra és szőlőt telepítettek a hegyoldalba. A honfoglaló magyarok pedig elnevezték Magashegynek, ezt a mai napig őrzi Hegymagas község neve.

A hegyet a turisták is kedvelik. A látványos képződmények mellett a fokozottan védett terület is sok látnivalót kínál, sőt, az Országos Kéktúra is elhalad errefelé.

A hegyhez számos legenda is kapcsolódik.

A kolostor legendája

A hegyen réges-rég a „vörösbarátok” klastroma állt. A monda szerint számuk évről évre fogyatkozott, míg végül már csak ketten maradtak. Egy hideg télen a szerzetesek a hegyen rekedtek. A falusiak csak onnan tudták, hogy még élnek, hogy hallották a hegyről érkező harangszót. Egyszer azonban már nem szólalt meg a harang. Mikor a hó elolvadt, a falubeliek felmentek a kolostorba, ahol a két szerzetest már holtan találták. Egyiküket a harangozás közben érte a halál. A helybéliek ekkor elbontották a kolostort, nehogy "rossz barátok" kezére jusson az. Később egy nagy esőzés lesodorta a régi harangot a hegy lábáig, így a harang a legenda szerint a raposkai Szent Antal-kápolna tornyába került.

A barlang legendája

A Sárkány-lik, vagy Sárkány-barlang a Szent György-hegy egyik érdekes geológiai képződménye. A 10 méter mély üreget ledőlt bazaltorgonák törmeléke fedi. A hézagokba télen a hó összegyűlik, ami sokszor még nyárig is megmarad. A lyukak nyáron hideg levegőt engednek ki, ezért a népi hagyomány jégbarlangnak nevezte el.

A legenda szerint régen egy sárkány lakott benne, amit végül Szent György győzött le. Egy másik monda arról mesél, hogy a sárkány a falu lakóit szorongatta és lányokat rabolt. De egy nap a sárkány megbetegedett. A falusiak pedig ápolták, segítették. Ez a jótett meglágyította a sárkány szívét, és végül békésen éltek egymás mellett. Végül a sárkány megöregedett és meghalt. De utolsó lehellete jégbarlanggá változtatta a lakhelyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Lazul Azur dalban meséli el, hogy mit is jelent számára a Balaton
Van egy csodálatos tavunk, ami télen is összefog tízezreket, és tényleg mindenkinek van egy sztorija a Balatonról. Az enyém a dalokban van – vallja Kövecses-Varga Dani.

Link másolása

Lazul Azur egy igazi balatoni életérzést közvetítő dallal jelentkezett. A Balatonizálj! című dalról Kövecses-Varga Dani, a zenéért felelős énekes-dalszerző a Helló Siofóknak mesélt a Balatonnal való kapcsolatáról, a zenélésről, a zeneszerzésről, ötletekről, tervekről…

Kövecses-Varga Dani elmondta: "Siófoki születésű, balatoni gyerek vagyok. Itt nőttem fel, és a Balatonon is élek. Nyolc éves korom óta éneklek, tizenkét éves korom óta írok dalokat és zenéket. Korábban a zenei stúdiózás vonzott, de áttértem az élő zenére, majd autodidaktaként tanultam dobolni, gitározni, zongorázni és felvételeket készíteni. Aztán jött pár év zenei kihagyás az egyetemi és külföldi munkaévek alatt, viszont a balatoni lokálpatrióta érzés visszahozott, így 25 évesen végleg hazaköltöztem a Balatonhoz.

Jelenleg ásványgyűjtéssel és zenéléssel foglalkozom - ha úgy nézzük, mindkettő a vibe-okról szól. Az augusztusban megjelent „Balatonizálj!” című dalomat több másik, eleinte balatoni témájú dal követi majd. Az azonban mindegyiknél cél, hogy saját legyen a szöveg, az ének és a háttérvokál, az összes hangszerjáték és a stúdiófelvétel is. Szeretném ezt a sajátosságot megtartani a következő számokban és albumokban is.

- Mi inspirált, hogy jött az ötlet, hogy készítesz egy dalt a Balatonról?

- Alapvetően tenni szeretnék a Balatonért, ezért indítottam pár éve Tihanyban a kecskeköröm- és ásványboltot is, mert autentikus és helyi. Emellett balatoni dalokat írok és szerintem fontos az, hogy helyiként is megfogalmazzuk a balatoni életérzést.

Aztán egyszer csak jött ez az ötlet: Balatonizálj! - Ebben minden benne van. Szeretném a zenén keresztül helyi szemszögből átadni a balatoni életérzést és azt a nyugodt egységet, amit a Balaton áraszt. Ezt éreztem gyerekként a siófoki Ezüstparton, és ugyanezt érzem most az északi parton is.

- Miért pont a Lazul Azur névre esett a választásod?

- Legyenek benne a balatoni színek, a tóparti életérzés, a könnyedség és az ásványok. A családban az éneklés anyai, az ásványok apai ágról jönnek (Kövecses-Varga Lajos - a siófoki Ásványmúzeum tulajdonosa). A nevet a lapis lazuli és az azurit ásványok szójátéka inspirálta - így lett a Lazul Azur. Innentől pedig mindegy, hogy hogyan értelmezzük: ásványok, lazaság vagy az égszínkék Balaton.

- Mit jelent számodra a Balaton, a balatoni életérzés?

- Azt, hogy Balatonizálj! Bővebben: hallottunk már erre sok embertől sok választ – és pont ez az: nekem a változatosság. Ha engem a Balatonról kérdezel, nem szeretnék csak a magam nevében beszélni. A „Balatonizálj!” számom a helyi közösséget és összefogást tükrözi és ebből merít ihletet. Szerintem a balatoni lét is ettől erős. Van egy csodálatos tavunk, ami télen is összefog tízezreket, és tényleg mindenkinek van egy sztorija a Balatonról. Az enyém a dalokban van.

- Mik a további terveid a Balatonizálj dallal, miért augusztus elején adtál ki egy ilyen nyári számot?

- A Balatonnál most abban bízunk, hogy az idei szezon kitolódik. Ezért volt az eltolt számkiadás. Innentől pedig a megosztásokon múlik minden, vagy akár azon, mikor kapja fel a dalt egy országos rádió. A nagy zenemegosztókra már felkerült a dal (https://www.youtube.com/watch?v=Vz9a4XLdWls). Az a jó, hogy ez a szám még szezonon kívül is fogyasztható. Ez egy közösségi dal, szerettem volna helyi emberekkel kooperálni és nemcsak egyedül szerepelni a klipben. Egyfajta #Balatonizálj mozgalmat indítani. A Balatoni Kör helyszíneitől már érkeztek fellépési megkeresések, a premier napja pedig pont a Balatonfüredi Borhetek kezdőnapjára esik, ahol felcsendül a dal. Szeretném még idén körbe énekelni a Balatont. A lényeg, hogy Balatonizálj!

- Van mögötted kiadó vagy menedzsment?

- Nincsen. Saját kiadásban jelent meg a Balatonizálj. Szerettem volna úgy „becsomagolni” ezt a projektet, ahogy én megálmodtam. Fontos megemlítenem, hogy a klip forgatásához is egy balatoni kötődésű, szintén siófoki operatőrt választottam. Helényi Tamással egyből megvolt az összhang, hiszen ő is ismeri az életérzést, neki is a Balaton az otthona, és úgy érzem, hogy a kész videó is önmagáért beszél, sikerült megvalósítanunk az elképzeléseket.

- Jönnek a következő számok?

- A visszajelzések szerencsére a „Balatonizálj!” klipforgatása alatt ígéretesek voltak. Többen odajöttek, hogy tetszik nekik a dal. Ha a megjelenés után is ilyen lesz a dal fogadtatása, még idén jövök új dalokkal.

VIDEÓ: Lazul Azur - BALATONIZÁLJ

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk