BALATON

10 dolog, amit csak a csodaszép Balatonfüreden találsz

A sok izgalmas hely és program közül ajánlunk néhány tippet.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. június 30.


Link másolása

Gyönyörű, romantikus hangulatú kisváros. Mindig is az volt. "Balatonfüred parkjában víg magyar zene hangzik az érkező elé; míg az est ködében kékellő Tihany kettős tornya felől, anda ringással hangzik át az esteli imára buzdító harangszó" - írja róla Jókai Mór, azután így folytatja: "Amint Balatonfüreden a kocsiról leszálltál, egyszerre otthon vagy."

Szépsége, nevezetességei, a környék látnivalói és a vitorlázás miatt is sokan jönnek ide - nem csak nyáron, hanem tavasztól őszig. Van, akit a hajókirándulások vonzanak, másokat a déli partnál gyorsabban mélyülő vizű strandok. És persze ezernyi fotót töltenek fel a látogatók a Tagore sétányról a közösségi oldalakon.

Balatonfüred azért jóval több ennél. Mivel nemrég a városban töltöttük a szabadságunkat, összegyűjtöttük, mi mindent nyújt még, ha ide szervezed a nyaralást.

1. A Kerektemplom

Ha A füredi "Savanyóvízhez" járó vendégek már a XVIII. században azt kérték, hogy legyen a fürdőtelepen egy kápolna. A klasszicista stílusú templomot 1841-ben kezdték építeni, Frumann Antal győri építész tervei alapján, és 1846. június 21-én szentelték fel. A templom tervezőjét a római Pantheon ihlette, de építészeti előzménye az esztergomi Szent Anna plébániatemplom lehetett.

Görögkereszt alaprajzú, középső csarnoka kör alakú. Mennyezete rozettás, a főoltárképet egy osztrák művész, Henriette Kärling készítette (témája Jézus találkozása a szamaritánus nővel Jákob kútjánál). A jobb oldali mellékoltár elveszett képének helyén pedig Vaszary János Krisztus a keresztfán című műve látható.

2. A Jókai-villa

Meglepő, mennyire népszerű ma is az egyik legnagyobb magyar író nyári, balatoni nyaralója, pontosabban a villában kialakított múzeum. Jókai Mór ebben az épületben írta Az arany embert, és a Balaton ihlette néhány rövidebb munkáját is.

"Sok szép tájékát bejártam hazámnak; voltam az Alföld végtelen rónáin, álltam a székely havasok csúcsain: de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék. (...) A Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentől tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog!" - írja A magyar Tempevölgy című útleírásában.

Az író 1857-ben járt először Füreden, majd gyakran érkezett ide pihenni. 1867-ben vette meg a telket a Kerek-templom mögött, és 1871-re készült el a villa, amit ő maga tervezett. Ettől kezdve az egész nyarat itt töltötte a feleségével, Laborfalvi Rózával, csak ősszel utaztak vissza Pestre. 1886-ban neje halála után eladta az épületet. Múzeumként 1954-től működik, páratlan kiállításából kiderül, hogyan élt itt annak idején a művész pár, hogyan rendezték be a házat.

3. Terasz Étterem

A szuperromantikus kertben vacsorázhatsz vagy iszogathatsz, esténként pedig a régi, legendás Gemini együttesből kivált Markó András zenekara, a Markó Gemini Band zenél.

4. A Vitorlázeum

Lehet, hogy számodra közhelynek tűnik, de Balatonfüred valóban a vitorlázás magyarországi központja és máig az egyik legfontosabb helyszíne. A Pogány Madonna című film legtöbb jelenetét is Füreden forgatták, és a füredi öbölben zajlott az ikonikus vitorlásverseny is. Kevesen tudják, hogy a magyar vitorlássport Európa élmezőnyébe tartozott.

A balatoni vitorlázás első klubházának emeletén, a Vitorlázeumban, ebben az egyedülálló múzeumban követhetitek végig a magyar balatoni vitorlázás történetét (amely egyébként a XVIII. században a Festeticsekkel kezdődött, és a XIX. században indult fejlődésnek) és egy érdekességet tudhattok meg nem csak vitorlás sportról, hanem a Balatonról is.

A Balaton-teremben például interaktív padlón egy-egy kockára állva ti magatok választhatjátok ki, hogy a 40 rövid videó közül melyiket szeretnétek megnézni. A Viharszobában pedig olyan szimulátorba ülhettek bele, amelyik egy kis ízelítőt ad számotokra arról, milyen lehet a viharos, hullámzó tavon vitorlással menni.

5. A füredi szobrok

Az egész település tele van velük a vasútállomástól a Tagore-sétányig. Ha amúgy is szereted a szobrokat, érdemes rájuk vadásznod.

6. A Bergmann Cukrászda

A Petőfi Sándor utcai cukrászda kínálatát teszteltük. Egy epres süteményt és rengeteg fagylaltot ettünk. A kedvencünk a feketeribizli-szicíliai pisztácia páros lett. (És itt a pisztácián ne valami íztelen, zöldre festett jégből készült gombócot érts, mint a legtöbb helyen hanem intenzív, markáns pisztácia ízű krémes fagyit.)

7. A Vaszary-villa

A kastélyra emlékeztető épületet az 1832-ben született Vaszary Kolos pannonhalmi főapát, bíboros-hercegprímás építtette 1891 és 1892 között. Építésével Czigler Győző műegyetemi tanárt bízta meg. A villa körül angolkertet létesítettek. Amikor Vaszary Kolos 1912-ben lemondott esztergomi érseki méltóságáról, haláláig ebben a nyaralóban élt és történeti tanulmányainak szentelte az idejét. Az ő unokaöccse volt Vaszary János festőművész.

A villát Vaszary Kolos halála után elárverezték, az 1920-as években kibővítették. A háború alatt szovjet tulajdonba került, tiszti nyaralóként használták. Az 1960-as években egy vasbeton szerkezetű, háromemeletes toldalék épület került a Vaszary-villához - ezt később, az épület felújításakor lebontották. Ma képzőművészeti kiállításokat láthattok a villában, július 14-ig a Balatoni nyár című fotókiállítást vagy például november 17-ig Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz címmel a víz témájával foglalkozó képeket, olyan alkotóktól, mint Benczúr Gyula, Csók István, Vaszary János, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál.

8. A régi füredi villák

Elég végigsétálnod a Honvéd, az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcán, és egy csomó gyönyörűen felújított vagy éppen romjaiban is szépséges villát láthatsz a boldog békeidőkből.

9. A Balaton környékének legnagyobb copf stílusú épülete

A Szentgyörgyi Horváth család építtette 1796-98 között, Lechner Mátyás tervei alapján. Itt rendezték az első Anna-bált 1825-ben Szentgyörgyi Horváth Krisztina tiszteletére. A legenda szerint a lány ezen a bálon ismerte meg későbbi férjét, Kiss Ernőt, az aradi vértanúk egyikét.

A Szívkórházzal szemben álló épületben számos híresség megfordult: Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Jókai Mór, Blaha Lujza, Berzsenyi Dániel, Széchenyi István, Kossuth Lajos és Perczel Mór is.

10. Hajókázás a háborút is túlélő Jókain

A hajó még 1913-ban épült, kialakítása mai szemmel is gyönyörű lett. 1944-ben akna robbant mellette, de szerencsére egyben maradt. 1945-ben a németek süllyesztették el, de kiemelése és javítása után 1948-tól ismét a Balatont szelte. A hetvenes években selejtezték, elvitték. 1998-ban Vanyolai Sándor megvette a már lepusztult hajót, és újjáépítette. Új stílusú külsővel látták el, és 2003 óta szolgál újra a Balatonon a Jókai hajó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Jó hír a nyárra: teljesen körbeért a Balaton körüli bringaút
Immár a teljes 205 kilométeren biztonságosan lehet tekerni. Balatonrendesnél ért véget a fejlesztés, ami vasúti átvezetést is tartalmazott.

Link másolása

Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel csütörtökön.

A sajtóközleményben hangsúlyozták, hogy a hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában az Eurobarometer statisztikája alapján, így kiemelt jelentőségű minden, közlekedést és közlekedésbiztonságot elősegítő infrastruktúrafejlesztés. Hozzátették:

ezért mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tavaszi időjárás beálltával letesztelte a tavaly elkészült a Balatoni Bringakört összekötő szakaszt Balatonrendesnél – írták. Ez utóbbi összekötőszakasz 2 kilométer hosszú, amelyből 0,3 km vegyes forgalmú, 1,7 kilométer pedig önálló kerékpárút. A forgalomtechnika felújítása is megvalósult, továbbá a kerékpárúton kiépült egy vasúti átkelő is – részletezte a minisztérium.

„Az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút. Ez azért is nagyon fontos a balatoni térségben, mert azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat segít a jövőben” – mondta el Nagy Bálint államtitkár.

Révész Máriusz a közleményben kiemelte: „Végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület.”

A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. Országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben.

Továbbra is kiemelt szempont a kerékpárutak fejlesztése, mint a turizmus ösztönzésének egyik fontos eszköze. A kormány ezért támogatja a kerékpáros idegenforgalom fejlesztését, beleértve a kerékpáros szálláshelyek fejlesztését, a kerékpáros útvonalak népszerűsítését, és a kerékpáros turizmusra alkalmas infrastruktúra bővítését. Mindezt bizonyítja, hogy idén 592 kilométer kerékpárút tervezése zárul le – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
Félmilliárd forintból lombkoronasétányt létesítenek Balatonbogláron, nem mindenki örül neki
Az új turisztikai attrakciót a Várdombra, a népszerű gömbkilátó mellé építik, és az ösvénynek egy saját kilátója is lesz.

Link másolása

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg az 500 méter hosszúra tervezett lombkoronasétányt a balatonboglári várdombi erdőben. A település polgármestere, Mészáros Miklós az ATV-nek azt mondta, az ösvény a domb keleti és nyugati gerincén fut majd végig. Hozzátette, az egyik részen a fák lombkoronájában, tízméteres magasságban fog húzódni a sétány, míg a keleti részen egy kilátóponton végződik, és a balatoni panorámát lehet megcsodálni, majd egy pallóösvényen lehet visszatérni.

Az új turisztikai attrakció a nyár elejétől már látogatható lesz, és a polgármester várakozásai szerint igazi turistacsalogató építménynek számít majd.

Nincs ilyen jó véleménnyel a beruházásról Szakács László, a Szocialisták és Demokraták párt társalapítója, aki sok időt tölt Balatonbogláron. Szerinte enyhe túlzás ezt az 500 millió forintba kerülő építményt lombkoronaösvénynek nevezni, és ennek az összegnek jobb helye lenne másol.

A helyiek az ATV-nek azt mondták, ők örülnek a leendő lombkoronasétánynak, mert „ennek legalább van értelme”, ellentétben a nyírmártonfalvai, fák nélküli lombkoronaösvénnyel.

Mint ismert, nemrég nagy port kavart a hír, hogy

a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván úgy létesítettek lombkoronasétányt, hogy körülötte tarra vágták az erdőt.

Hasonlóan furcsa megoldás volt az is, hogy az alföldi Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre építettek egy mindössze másfél méter magas kilátót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Zseniális flashmobbal lepték meg a járókelőket Balatonalmádiban
A Bondoró Utcaszínház Fesztivál híres arról, hogy minden év április 1-jén egy kis vidámságot csempésznek az emberek életébe. Ezúttal a fesztivál új helyszínén szereztek boldog perceket az arra járó embereknek.

Link másolása

Már-már hagyománynak mondható, hogy a Bondoró Utcaszínház Fesztivál szórakoztató produkciókkal készül április 1-jén, Bolondok napján. Tavaly Budapesten bukkantak fel itt-ott meglepetésszerűen néhány bemutató erejéig, idén pedig a fesztivál új helyszínén, Balatonalmádiban készültek egy flashmobbal, ahol a fesztivál fellépőinek attrakcióival találkozhattak a járókelők.

Az előzetesen meghirdetett eseményre egyébként bárki csatlakozhatott, és aki elment velük bolondozni, fesztivál jegyet is kaphatott.

VIDEÓ: A helyszínen készült videót nálunk nézhetitek meg először:

Bondoró Nemzetközi Utcaszínház - június 30 - július 2.

A VEB2023 EKF rendhagyó klaszterében kiemelt programnak számító fesztivál tehát ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik és az Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján.

A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között. Az árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a Bondoró már jól megszokott, kezdetektől velünk lévő helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatunk majd.

Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és nem utolsó sorban egy páratlan, új helyszín várja 2023-ban azokat, akik ellátogatnak az eseményre. További részleteket a fesztiválról hivatalos oldalukon találsz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
Drágább lesz a balatoni strandolás, itt vannak az idei árak
Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.

Link másolása

Az idei szezonkezdetben mintegy 20-30 százalékkal drágulnak a balatoni strandbelépők - írja a Pénzcentrum. Az infláció a szállásokat és az étkezést is megdrágította.

A portál összesítéséből kiderül, hogy bár továbbra is vannak szabadstrandok, de ahol belépőt szednek, ott általában mélyebben kell majd a pénztárcákba nyúlni. A listájuk folyamatosan bővül, de jónéhány strand árát már közzétették.

Eszerint az idei belépők árai:

• Alsóörs 2000 forint

• Badacsony 1000 forint

• Badacsonytomaj 1100 forint

• Balatonakali 1200 forint

• Balatonakarattya 1300 forint

• Balatonalmádi 1900-2000 forint

• Balatonföldvár 1500 forint

• Balatonfüred 1700-2100 forint

• Balatonfűzfő 1300 forint

• Balatongyörök 1200-1500 forint

• Balatonkenese 1500 forint

• Balatonlelle 1500 forint

• Balatonszárszó 1300 forint

• Balatonszepezd 800 forint

• Balatonvilágos 800 forint

• Fonyód 600 forint

• Gyenesdiás 1100-1500 forint

• Révfülöp 1200 forint

• Siófok 1100-2500

• Szigliget 1500

• Tihany Sajkod 800 forint

• Vonyarcvashegy1200-1500 forint

• Zánka 1500 forint.

Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk