hirdetés

eu.jpg

„A magyar kormány nem egyenlő Magyarországgal” – 9 polgármester írt Vera Jourovának és Katarina Barley-nak nyílt levelet

Többek közt Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Wittinghoff Tamás is aláírta az Európai Bizottság alelnöke és az Európai Parlament alelnöke részére írt levelet. Azt kérik, hogy az uniós támogatásokat az önkormányzatokon keresztül juttassák el a magyar emberekhez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 06.



hirdetés

Nyílt levelet írt Karácsony Gergely főpolgármester és kilenc város polgármestere Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke és Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke részére.

Ebben azt írják, hogy a magyar kormány nem azonos a magyar néppel, annak döntései és megnyilvánulásai nem fedik az ország valamennyi lakosának gondolkodását. Levelükben többek között az áll:

"Miként annak híre bizonyára Önökhöz is elért, a magyar kormány és a befolyása alatt álló médiumok agresszív kampányt kezdtek annak sulykolásával, mintha a magyar kormány tevékenységére vonatkozó kritikájukkal megsértettek volna bennünket, magyarokat. Nem először fordul elő, hogy az Orbán-kormány azonosítja magát Magyarországgal.

Ezúttal az Önök nyilatkozatai és az Önök személye került a kormány Európa-ellenes propagandagépezetének célkeresztjébe. Ebben persze osztoznak sok magyar demokratával, jelen nyílt levelünk után alighanem bennünket is sokféle jelzővel látnak majd el.

Mindez nem változtat a lényegen:

hirdetés

fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk, hogy az Európai Unió ne csak a kommunikációjában, de tetteiben is érvényesítse a magától értetődőt, miszerint a mindenkori magyar kormány nem egyenlő Magyarországgal, így az Orbán-kormány tevékenységével kapcsolatos megjegyzések sem vonatkoztathatóak minden magyarra.

Fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk, hogy amennyiben uniós tisztségviselők a magyar kormány tevékenységéről beszélnek, ne mulasszanak el különbséget tenni az ország és annak kormánya között. Hiszen a magyar demokrácia nem eleve „beteg”, legfeljebb megbetegítette a kormány politikája.

És miközben visszaélés esetén az Orbán-kormány szankcionálása indokolt lehet, a magyar embereknek meg kell kapniuk azokat a támogatásokat, amelyek nekik járnak.

Ha megsértik az európai normákat, azt a magyar kormány teszi, nem Magyarország.

Ha lebontják a jogállamot, azt csakis a magyar kormány teszi, nem a magyarok.

Miként az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) az uniós támogatásokkal való visszaéléseket rögzítő szégyenlistájának élén sem Magyarország áll, hanem az Orbán-kormány. E tekintetben legfeljebb a szégyenben osztozhatunk, a felelősség kizárólag a kormányé.

Hiszen az európai normák érvényesítésével, a jogállami kritériumokkal kapcsolatos vita éppen abból fakad, hogy a magyar kormány saját és oligarcháinak gazdasági-hatalmi érdekeit túl sokszor az ország érdekei elé sorolja.

...A kormány politikájának ugyanis nem lehet az ország a kárvallottja.

Értjük és támogatjuk az Európai Unió azon törekvését, hogy a jogállami kritériumokat, az európai alapértékeket kivételezés nélkül kérik számon a tagállami kormányokon, támogatjuk, hogy a számonkéréshez, egyértelmű eljárásrend alapján, szankciókat is társítsanak. Meggyőződésünk azonban, hogy a jogállami kritériumok számonkéréséhez társított szankciók legfeljebb a magyar kormányra vonatkozhatnak, de nem büntethetik, nem hozhatják hátrányos helyzetbe Magyarországot, a magyar embereket. Különösen igaz ez most, a gazdasági válság idején.

Van módja annak, hogy az Európai Unió egyszerre kérhesse számon az Orbán-kormányon az európai normák betartását, és közben támogassa Magyarországot, a magyar embereket a gazdasági válság idején. Erre ad lehetőséget, ha a támogatásokat az önkormányzatokon keresztül juttatjuk el a magyar emberekhez.

A magyar önkormányzatoknak nem esik nehezére az uniós jogállami kritériumok érvényesítése... megfelelnek az önkormányzatiság alapvető elveinek és értékeinek.

Az összeurópai önkormányzati mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a közvetlen városi támogatások fontosságára... amelyek megteremtik annak lehetőségét, hogy a települések a fenntarthatósági célú forrásokra közvetlenül pályázhassanak, ezzel is segítve településeik polgárai mellett az EU stratégiai céljainak megvalósítását.

Magyarország összességében több, mint 6 milliárd eurót - több mint 2000 milliárd forintot - kaphat a koronavírus elleni EU-mentőcsomagból, ennek legnagyobb részét (4.64 milliárd) az újjáépítési alap (RRF) teszi ki.

Több magyar önkormányzat nevében azt kezdeményezzük, hogy ...ennek a támogatásnak legalább a felét az önkormányzatokon keresztül használhassa fel Magyarország.

Kezdeményezésünk támogatása már csak azért is indokolt, mert a magyar kormány a járvány elleni védekezésben is magukra hagyta az önkormányzatokat. Más európai kormányoktól eltérően az Orbán-kormány ...megsarcolja a magyar önkormányzatokat.

A magyar önkormányzatok készen állnak településeik lakóinak megsegítésére úgy, hogy közben a jogállami kritériumokat és az európai normákat is érvényesítik"

- írták levelükben.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
cimlap3.png

Egészségesen, fiatalon kapta a koronavírust fél éve, 30 kilót fogyott, még mindig fullad és szédül

Tamás 8 hónapja fertőződött meg, most rehabilitáción van. Elmeséli, milyen volt lélegeztetőgépen és milyen utána. Reméli, lesz még erősebb, mint most. Azt ajánlja, ne akarja senki megismerni a vírust!
Belicza Bea - szmo.hu
2020. november 09.



hirdetés

A nyíregyházi Busák Tamás a farkasgyepűi tüdőszanatóriumban van rehabilitáción. A gépészmérnökként dolgozó férfi büszkén meséli, hogy már négy kilométert is le tud sétálni sík terepen. „Ez szuper! Júniusban csak 200 métert bírtam.” - mondja.

A koronafertőzés előtt még nagy túrázó volt, imád hegyet mászni, biciklizni, hetente kétszer úszott.

A 41 éves férfi 30 kilót fogyott a kórházban 44 nap alatt.

Video-beszélgetésünk közben gyakran köhög. Van ennél több következménye is a márciusi betegségének. A tüdeje csak részlegesen regenerálódott. Ez megterhelte a szívét, így szívnagyobbodása van.

„Fulladok, szédülök. 4-5 kávét ittam korábbanm és nem volt magas a vérnyomásom, mostanáig. Neurológia szempontból nem tudunk semmit, de én érzek valamit. Öregedett picit az agyam. Mennek a barokkos körmondatok még, de vannak szavak, amik nem jutnak eszembe. Vacak ilyen állapotban lenni fiatalon, de azon vagyok, hogy meggyógyuljak és meg is fogok.”

hirdetés

Három kórházban volt

Március első napjaiban Angliából költöztette haza a testvérét kocsival. Volt nála maszk, kézfertőtlenítő is, mégis elkapta valahogyan, szerinte útközben, ahol megállhattak.

„Dolgoztam nagyjából egy hetet, semmi bajom nem volt. Aztán jött az ólmos fáradtság, másnap láz, hasmenés, hányás, harmadnap csúnya köhögés, azután bevittek a nyíregyházi kórházba.”

A teszt után másnap Budapestre került, a Szent László kórházba. Ott a tüdőgyulladás elhatalmasodott.

„Először egyedül voltam elkülönítve, majd ahogy telt a kórház, áttettek egy szobába, ahol hárman voltunk, ott köhögtünk egymásra. Következő nap 80 százalék alatt volt a szaturációm. Átvittek a Korányiba.”

Saját fotó

Nagyon hálás az ottani dolgozóknak, mert – ahogy mondja – ők nagyon gyógyítani akarnak, ők rázták gatyába. Azonnal elaltatták és lélegeztetőgépre tették.

Négy napig közel volt a halálhoz.

„Felkészítették a páromat, hogy bármi lehet.”

Keresték, mi lehet az alapbetegsége. Párjának azt mondták, hogy asztma. De az utoljára 9 évesen jött elő nála.

Tamás három hétig nem tudott magáról, de azt mondja, rengeteget képzelődött, álmodott.

„Elmentem egzotikus helyre a barátnőmmel, eltört a nyakam, bekerültem egy hindu kórházba. Ott volt az öcsém és villanyt szerelt. Aztán átvittek egy iráni kórházba, aztán jihadistákhoz beálltam, hogy ne öljenek meg. Realisztikus volt minden. Amikor felkeltem, meg kellett győzni magam, hogy ez nem történhetett meg.”

Ne szaladjunk előre, az ébredés sem volt könnyű.

A lélegeztetőgépen lévő beteget folyamatosan forgatják, hogy felszívódhasson a tüdőgyulladás. Puha szilikon csővel szívják le a váladékot a nyaki kanülön, mellkason és a szájon keresztül is.

„A 12. napon próbáltak levenni, de zavart voltam, nem tudtam követni az utasításokat. Amikor kiveszik a csövet, nagy levegőt kell venni. Ez akkor nem jött össze.”

A 14. napon sikerült végre, akkortól kezdhetett újra lélegezni. Azt mondja, három nappal később lett volna tökéletes:

„A 17. igazolt covidos vagyok, 17-én születtem és a 17. szám alatt lakom. Elkapkodtuk a levételt!” - nevet.

De akkoriban még nem nevetett.

„Arra eszmélek, hogy kihányom a gyomorszondát. Kitépem az orromból a vezetéket. A másik kép, hogy egy nővér fogja a kezem és azt mondja: Busák úr, legyen már együttműködő, jobb lesz magának és nekem is. Elfordítottam a fejem, éreztem, hogy baromi nagy szakállam van. Magamra erőltettem egy mosolyt, mint egy bolond és próbáltam jófej lenni. Valóban jobb lett mindenkinek, de nekem ahhoz előbb fel kellett végre teljesen ébredni. Furcsa volt, hogy úgy kezeltek, mintha rossz fej lennék. Fogalmam sem volt, hol vagyok és mit csinálok. Hosszabb idő elfogadni, hogy nem háborodtam meg. Pszichológust nem engedtek be, így egyedül kellett visszatérni.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kende_hofherr.jpg

„Ma legyen még mindenhol egy utolsó vacsora, meg kávé, meg gyűljünk össze utoljára, mert ma még lehet. Bravo!”

Kende-Hofherr Krisztina sztármenedzser és motivációs előadó véleménye arról, hogy mennyire nem veszik komolyan az emberek jelenleg az egyre súlyosbodó vírushelyzetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 10.



hirdetés

Kende-Hofherr Krisztina, a legnagyobb hazai sztármenedzser egy Facebook-posztban fogalmazta meg gondolatait azzal kapcsolatban, hogy szerinte sokan nem veszik elég komolyan a vírushelyzetet. Írását változtatás nélkül, szíves engedélyével közöljük:

"1 halott ismerős, 1, aki éppen lélegeztető gépen van, 4 jelenleg is kórházban, 6, aki kórházba került, kicsit még aggódtunk is értük, de már jól vannak, kb. 30-35, aki tud róla, hogy átesett rajta enyhe, vagy semmilyen tünettel. Ez az én mérlegem a vírussal kapcsolatban.

Persze kevés fertőzött lesz beteg, még kevesebben kerülnek kórházba, és a legtöbben meg túlélik. De van, aki nem.

És van, aki esetleg nem tud majd kórházba kerülni, mert nem nagyon lesz már hely neki.

Persze tudom én, meg kell élni valamiből, és nem lehet bezárni, és mi az, hogy ne menjenek az emberek oda, ahova nem feltétlenül muszáj, és őszi szünet is egyszer van egy évben, és jár az a kis wellness, és a Halloweent is feltétlenül meg kell ünnepelni, és a Juve sem jön minden nap Magyarországra, és Ronaldo látványa is megéri a kockázatot, és a minek ez a hiszti, és ez is csak egy influenza, a gazdaságnak mennie kell, és, és, és.

hirdetés

És akkor ma legyen még mindenhol egy utolsó vacsora, meg kávé, meg gyűljünk össze utoljára, mert ma még lehet. Bravo!"

Az eredeti bejegyzést itt olvashatod el:

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kutyasetaltatas2.jpg

Petícióban kérik, hogy este 8 után is lehessen kutyát sétáltatni

Összefognak a magyar kutyások, hogy a kijárási korlátozás dacára is engedélyezzék az este 8 utáni kutyasétáltatást. A mostani szabályzat az állatok egészségére is ártalmas, és a gazdáik napirendjére sincsen tekintettel.
Quinn Kampschroer képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2020. november 09.



hirdetés

Orbán Viktor mai bejelentése nyomán megtudhattuk, minden eddiginél szigorúbb korlátozások lépnek életbe: a kijárást éjfél helyett este 8 órától korlátozzák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mostantól kizárólag egészségügyi okokból, illetve a munkánkkal összefüggésben tartózkodhatunk az utcán. De vajon hogyan érinti a további szigorítás a kutyatulajdonosokat, akik ebben az időszakban viszik sétálni a kedvenceiket?

A jogszabály értelmében ugyanis még ezzel a céllal sem hagyhatjuk el este nyolc után a lakhelyünket. Az Állatmentő Liga Facebook-oldal még azelőtt érdeklődött az üggyel kapcsolatban, hogy az éjfélkor érvénybe lépő kijárási korlátozást este 8 órára módosították volna. Mint a válaszból kiderült: a jogszabály valóban nem teszi lehetővé a kutyasétáltatást. Sőt, kizárólag az állat életét veszélyeztető helyzetben hagyhatjuk el miatta a lakhelyünket. Ez esetben arra kérnek, egyeztessünk a helyi rendőrkapitányság ügyeletével, mielőtt elindulnánk az állatorvoshoz.

Kérdés, hogy meghallgatásra találnak-e a kutyatartók, akik már most petícióval fordultak a magyar kormány, valamint az operatív törzs felé, amelyben kérik: akárcsak a legtöbb környező országban, Magyarországon is tegyék megengedetté a kijárási korlátozás idején történő kutyasétáltatást. A petíció megfogalmazói arra hivatkoznak, a kijárási korlátozások szabályai többek közt Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban is lehetővé teszik a sétáltatátást.

A négy fal közé szorulnak a kutyákkal

Gloria Kaye képe a Pixabay -en.

hirdetés

“Természetesen mindannyiunkat rosszul érint a helyzet, hiszen általában este 8 körül van az utolsó alkalom, amikor kivisszük a kutyát. Maga az állat is ezt szokta meg, számára ettől a rutintól eltérni szenvedést okoz.

Én kutyasétáltatóként általában délutáni műszakban dolgozom, de sokan csak az esti időszakban érnek haza, ilyenkor érnek rá megsétáltatni a kutyájukat. Nem háborít fel a korlátozás, hiszen már nagyon időszerűek voltak ezek az intézkedések, ám arra nagyobb figyelmet kéne fordítani, hogy a hétköznapi életünkkel összeegyeztethetők legyenek” - mondja Krisztina, a DogSurf kutyasétáltatója.

Ezzel a szintén kutyatartó Ágnes is egyetért: “Mi kertes házban élünk, így a probléma kevésbé érint, de a nagy többség így a négy fal közé szorul esténként a kutyával. Várható az is, hogy este 7 környékén beindul az utolsó nagy “sétáltatási hullám”, aminek során olyan kutyák is összeakadnak, amelyeknek nem szerencsés az utcán találkoznia. Ez további konfliktusok forrása lehet.”

A SciDog kutyaiskola így foglalta össze nekünk a helyzetet:

"A legtöbb kutyatartónak feladja a leckét a szabályozás. Az érdemi séta hiánya ürítés és lefárasztás szempontjából is problémás. Nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy egy kutyának milyen időközönként ideális lehetőséget biztosítani a vizelésre. Ezt számos faktor befolyásolja, mint például a húgyhólyag mérete, tágulási képessége, veseműködés, életkor, illetve külső tényezők, mint a hőmérséklet, a levegő páratartalma és ehhez mérten a szomjúságérzet, vízigény.

Egy átlagos egészséges felnőtt kutyának naponta legalább 3-5 alkalommal kell lehetőséget biztosítani az ürítésre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
osvath-zsolt-interju.jpg

Osváth Zsolt: Volt, hogy megírták, Molotov-koktélt dobnak a kertembe és ott volt a címem

Zsoltot ma már vloggerként ismerik a legtöbben, vagy amolyan megmondóemberként. Interjúnk során beszélgettünk többek között a nem is olyan egyszerű gyerekkoráról, az intézetben eltöltött évekről, és arról, hogyan tudott végül talpraállni. De szó volt karrierről, YouTube-ról és gyermekvállalásról is, ami nekik, meleg párként nem olyan egyszerű dolog.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2020. november 09.



hirdetés

Osváth Zsoltot 2016-ban a Való Világban ismerhette meg az ország, azóta már dolgozott a RTL Klub több műsorában, egészen magasra jutott a ranglétrán. Ám újabban inkább amolyan megmondóemberként tekintenek rá. 2018 decemberében indította el ZSHOWtime nevű YouTube-csatornáját, ahol jelenleg már 130 ezer követője van. Olyan ismert emberekkel készített interjúkat, mint Puzsér Róbert, Gyurcsány Ferenc, Ördög Nóra, Alföldi Róbert vagy Vona Gábor. De az utóbbi időben rendszeresen nyilvánul meg különböző társadalmi témákban is.

A siker viszont nem jött olyan könnyen, sőt! Hosszú, rögös út vezetett idáig, és még most is vannak bőven akadályok. Többek között mesélt nekünk arról, milyen volt a gyerekkora állami gondozottként, mikor léphetett először színpadra, hogyan jutott el addig, hogy az ország legnézettebb lakástalkshowja az ő nevéhez fűződik és, hogy milyen terveik vannak párjával, Patrikkal, akivel nagyon szeretnének egy gyermeket, ám a mostani helyzetben ez egyáltalán nem egyszerű dolog számukra.

– Arról már többször is beszéltél a videóidban, hogy finoman szólva, nem indult túl egyszerűen a te életed. A gyerekkorod jó részét intézetben töltötted, ráadásul azért elég fiatalon kerültél állami gondozásba. Mesélsz arról, hogy honnan indult a te történeted?

– Az én történetem egy olyan igazi hollywoodi történet. Egy óbudai szükséglakásból indultam, mára meg ahhoz képest elég jó életem van. Nem volt túl rózsás a gyerekkorom, egy mentális beteg, függőségekben szenvedő anyukával nőttem fel. Édesapám nem volt velünk, anya meg csak testileg volt ott, szellemileg sokszor ő sem, rengetegszer próbált öngyilkos lenni. A gyámhivatal egy adott ponton pedig megunta, hogy többet vagyunk egyedül, mint szülői felügyelet alatt és akkor elvittek állami gondozásba a nővéremmel együtt.

12 éves voltam, jöttem haza egy gyermekvasutas táborból. A vasútállomáson ott várt két szociális munkás, és azt mondták, hogy Zsolt velünk kellene jönnöd, mert anyukád kórházban van, és nem mehetsz haza, nincs otthon senki.

hirdetés

Akkor elvittek és onnantól kezdve 6 évig voltam intézetben. Nekem az állami gondozás egy megváltás volt: ha én nem kerülök intézetbe, akkor elképzelhető, hogy most valahol alkohol- és drogmámorban tengetném a mindennapjaimat. De szerencsére nem így lett, ugyan az intézetben volt lehetőségem arra, hogy elmenjek a drogok vagy a tanulás irányába, de én akkor hoztam egy döntést, hogy a tanulást választom.

– Milyen emlékeid vannak az intézetről?

– Abszolút vegyes. Nyilván már azért a szexuális orientációm ott is kiütközött. Én nem mentem gyúrni a srácokkal, nem mentem focizni, tehát engem már akkor is a kicsit szenzitívebb dolgok érdekeltek. Nyilván már akkor elkezdődött a száraz buzizás. Nekem már igazából az intézet előtt is mindig fiú szerelmeim voltak, független attól, hogy otthon mindig heteroszexuális kapcsolatokat láttam. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, hogy meleg vagy nem meleg, csak azt tudtam, hogy én nem a Kittibe vagyok szerelmes, hanem a Tomiba.

– Ezt akkor már fel is vállaltad?

– Nyilvánosan nem vállaltam fel, és később kiderült, hogy ezt nagyon rosszul tettem egyébként. Ez egy keresztény intézet volt, mármint olyan szempontból, hogy az igazgató nagyon adott a látszatra, és kifelé azt próbálta mutatni, hogy itt a katolikus értékeknek teljesen megfelelünk. Természetesen ez nem így volt, és az intézményen belül voltak olyan dolgok, amik ezeknek a normáknak nem feleltek meg. Ettől függetlenül én mégis tartottam attól, hogy ha felvállalom magam, akkor abból konfliktusom lehet, és nemcsak a növendékekkel, hanem a nevelőkkel is. Én amennyire tudtam próbáltam ezt takargatni, még álcabarátnőm is volt. Aztán egy intézetbeli nagy szerelemnek, majd nagy csalódásnak köszönhetően úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb velem már nem történhet, és így felvállaltam, hogy meleg vagyok. Onnantól kezdve ez az intézetben senkit sem zavart, hanem jót röhögtünk ezen, sőt! Sokkal szimpatikusabb lettem az embereknek, mert az lett, hogy buzi vagy? Igen. És akkor már nem tudtak rá mit mondani.

Viszont a nevelőknek ez nem volt ennyire vicces, és többek között ezért kellett 18 éves koromban eljönnöm, mert az igazgató azt mondta, hogy ezt a fertőt ide nem hozhatom be.

– Hogyan alakult az életed az intézet után? Ugye akkor még messze nem volt YouTube-csatorna, meg RTL-es állás.

– 18 évesen visszaköltöztem a kis dohos óbudai lakásba anyukámhoz. De hát van, ami nem változik, és az a valami anyukám viselkedése volt. Neki csak rosszabb lett az állapota, és úgy gondoltam, hogy bárhol máshol, csak ott nem. Leginkább barátoknál aludtam, de volt olyan is, hogy nem tudtam épp hol aludni és akkor az utcán kellett éjszakáznom. Ez azért volt ijesztő, mert kora tavasz környékén volt, és elég hideg. De aztán mindig volt egy barátom, ahol tudtam aludni egy pár napig. Aztán elmentem dolgozni.

A szórólapozástól elkezdve, a gyorséttermi munkán át, a sitthordáson keresztül én tényleg mindent csináltam.

Aztán egyszer lementem egy meleg bárba, megnéztem, hogy milyen az és nem sokkal később elkezdtem ott dolgozni transzvesztita előadóként.

– Az intézet alatt már volt egy alkalom, amikor kvázi szerepeltél emberek előtt. Ez a Mónika show egyik adása volt, amikor az apukádat kérted arra, hogy vegyen magához. De igazán először transzvesztitaként álltál közönség elé. Mit csináltál pontosan, hogyan kell ezt elképzelni?

– Igen, ezt csomóan összekeverik egyébként. A transzvarieté az művészet.

Ott nem arról volt szó, hogy anyám ruháiban felmentem a színpadra, és utána ötezerért bárki csinálhatott velem bármit. Egy koreografált revüműsort adtunk elő, aminek kezdetben én csak egy nagyon kicsi háttérszereplője voltam, és egyébként egészen odáig jutottam az évek során, hogy az egyik legnagyobb meleg bárnak a konferansziéja lettem.

Stand upoztam, persze ezt mind női ruhában. De ettől függetlenül én soha nem éreztem magam nőnek. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a Gálvölgyi János vagy a Bagi Nacsa beöltözik nőnek, és abban a szerepben adja elő magát. Számomra sem jelentett semmi többet, ez színészet volt. Ez volt egyébként az első olyan állandó munkám, ami jól is fizetett, meg is tudtam belőle élni, és közben társaságom, barátaim is voltak.

Aztán természetesen az éjszakai élettel együtt elkerülhetetlenül jöttek a party drogok, és minden egyéb ilyen dolog. Soha semminek nem voltam a függője, de ezt nem szoktam letagadni. Pont azért, mert ha valaki előjön a múltammal, hogy hát én láttalak téged bedrogozva, az simán lehet. Popsztár életet éltünk és ez vele járt.

6 évig dolgoztam ebben, de azalatt bejártam az országot, voltam Európában több helyen, utoljára Rodoszon. Ott például 20 év után én voltam az első állandó transzvesztita a görög szigeten, akit meghívtak, és egy éven keresztül szórakoztattam a közönséget. Utána le is köszöntem egyébként. Ez olyan 2014 körül lehetett. Utána rájöttem, hogy az, hogy én nőnek öltözöm, színpadon dolgozom, egy teljesen másik arcomat ismeri a közönség, már nem tesz boldoggá. Leköszöntem és elmentem sört csapolni.

– Hogyan kötöttél ki aztán a médiában? Ugye az első állomás a Való Világ volt, itt ismert meg téged tulajdonképpen az ország.

– 2016 volt, akkor már két éve dolgoztam a vendéglátásban. Ezt csak azért csináltam, mert ebben volt pénz. Addigra megismerkedtem a Patrikkal is, és tudtam, hogy ez hosszú távon nem fog menni, fájt a derekam stb. Aztán közben megkerestek a Való Világból többször is, hogy lenne-e kedvem menni. 2016-ban láttam, hogy újra indul a műsor, és én már akkor szóltam az étteremvezetőnek, hogy indén indul a Való Világ, én jelentkezni fogok és be is fogok kerülni, úgyhogy nagyjából nyár végéig számoljatok velem. Akkor röhögtek, hogy jó rendben. De én éreztem, hogy így lesz, mert már mondtam, hogy nem akarok tovább sört csapolni, egy picivel azért többet szerettem volna. Aztán egy casting, két casting, három casting, műsor, párbaj, kiesés... és akkor ott álltam, hogy tulajdonképpen most mit kezdjek magammal.

A VV Zsolti, mint olyan nekem sose volt szimpatikus, nem gondolom, hogy azért, mert ettem, ittam, szartam három hónapig egy műsorban, bárkinek is el kellene engem ismernie, példaképként kellene rám tekinteni, vagy esetleg sztárnak hívnia, ettől különösen ráz a hideg.

A televíziózás egy örök szerelem, a Való Világba is egyébként azért mentem, mert szerettem volna látni, hogyan készül egy ilyen műsor. Aztán végül ráírtam a kreatív igazgatóra, hogy köszönöm a lehetőséget, viszont nekem ennyi nem elég és szeretnék tovább a tévénél dolgozni. Behívott egy kávéra, elbeszélgettünk, bemutatott három főszerkesztőnek, aztán egy nagyon kezdetleges, ilyen gyakornoki szinten elkezdtem ott dolgozni. 4 év alatt megmásztam a ranglétrát, eljutottam oda, hogy már önálló adásokat szerkesztettem, kreatív szerkesztői feladatokat kaptam, egészen idén márciusig.

– Közben elindult a YouTube-csatornád, kezdetben az éppen aktuális Való Világ kiesőivel készítettél interjúkat. Aztán ez egész szépen elindult, több saját gyártású műsorod, sorozatod lett, ahová sztárvendégeket, ismert embereket hívsz meg. Emiatt hagytad ott végül a televíziót? Vagy ez az “elválás” inkább köszönhető a járványhelyzetnek?

– Közel két éve indítottam el a csatornámat. Azt éreztem, hogy valamit kell csinálnom, mert a kamera mögötti részt is nagyon élvezem, de én szeretek kamera előtt is lenni. Aztán rájöttem, hogy ez nekem tetszik, meg az embereknek is. És úgy voltam vele, hogy próbálkozzunk meg akkor azzal a vonallal, ami én is vagyok, és ami nem arról szól, hogy másokkal beszélgetek, hanem a saját véleményemet mondom el.

Aztán ez az egész odáig jutott, hogy tulajdonképpen a legnézettebb lakástalksohw neve hozzám kötődik, olyan emberekkel ültem egy kanapén, mint Ördög Nóra, Vona Gábor, Alföldi Róbert, Gyurcsány Ferenc, Puzsér Róbert. Már az RTL-től is függetlenedni tudtam. Nyilván soha nem fogom elfelejteni azt a sok lehetőséget, amit tőlük kaptam, viszont egy adott ponton mérlegelnem kellett, hogy a saját karrierem építem és magamnak gyártok jó műsorokat, vagy az RTL-nek. És úgy láttam, hogy magamnak kifizetődőbb és még mellette kamera előtt is lehetek. Márciusban történt az, hogy a koronavírus miatt leálltak annak a műsornak az előkészületei a járvány miatt, amiben én dolgoztam.

Ekkor elkezdtem a YouTube-ot nem hobbiszerűen, hanem tényleg munkaszerűen csinálni, előtervezetten készültek a sorozatok, véleményvideók. Elindult egy webshopunk, megalakult a cégünk, amiben foglalkozunk mindennel, ami műsorgyártás, weblapkészítés és most ebben megtaláltuk magunkat Patrikkal.

GYURCSÁNY FERENC: "NEM VOLTAM HIBÁTLAN...GOLYÓÁLLÓ MELLÉNYT HOZTAK A GYEREKEIMRE!"

GYURCSÁNY #1KANAPÉN #ZSHOWTIME IG: https://www.instagram.com/osvvath_zsolt/?hl=hu https://www.instagram.com/ferenc.gyurcsany/?hl=hu Ezen a héten Gyurcsán Fe...

– Azért az utóbbi időben elég erős vonalat képviselnek a véleményvideók. Sokan már amolyan megmondóemberként tekintenek rád. Sokszor állsz bele megosztó témákba, vagy éppen olyan emberekbe, akiknek amellett, hogy nagy követőtábora van - gondolok itt például a fiatal influenszerekre - elég hűségesek is, tehát mennek és szétkapnak. Velük azért már nem egy online csatát vívtál meg. Hogy látod van ennek egyáltalán értelme? Miért állsz bele ezekben az emberekbe, témákba?

– Azért az ő követőik folyamatosan idősödnek. Lehet, hogy annak a 13-14 éves kisfiúnak, kislánynak, aki követi ezeket a tartalom nélküli, káros internet-celebeket, két év múlva eszébe jut az, amit én mondtam, és látni fogják már ők is a saját szemükkel, hogy én miről beszéltem. És nem csak én. Hála istennek úgy látom, hogy ez most már trend lett. Persze van, aki csak fröcsög, azt nem szeretem. De van, aki érvekkel, objektíven igyekszik alátámasztani az ő saját véleményét, az tök oké. És fontos, hogy ezek nem igazságok, ezek vélemények.

Lehet, hogy amit én mondok, az nem feltétlenül az igazság, csak szeretnék elindítani másokban az adott témával kapcsolatban gondolatokat. És azt gondolom, hogy ennek van értelme. Egyszerűen meg kell nézni a kommentszekciót és a kedvelési arányokat az ilyen videók alatt, amikor olyan társadalmi problémákra hívom fel a figyelmet, amiről sokan nem beszélnek. Ezekről egyszerűen azért nem beszélnek, mert félnek, hogy rájuk uszítják a követőiket.

Nekem is volt olyan, hogy megírták, hogy Molotov-koktélt dobnak a kertembe, és ott volt a címem, vagy az autóm rendszáma, hogy felgyújtják, vagy elvágják a fékkábelt és társai. Nyilván ezeket helyén kell kezelni, ezeket jogi útra tereltem. De most azzal, hogy azt mondják: “hülye buzi”, vagy hogy “irigy vagy és mások hátán akarsz felmászni”, nem tudok mit kezdeni.

Ez logikai bukfenc. Ha én ezeknek az embereknek a követőit szeretném, akkor dicsérném őket és nem kritizálnám. De egyébként elsősorban nem az embereket szoktam kritizálni, hanem magát a jelenséget. Persze elég nehéz személyeskedés nélkül mindezt és én sem vagyok feddhetetlen. Én amúgy nem gondolom magam megmondóembernek, de ha akarjuk, akkor használjuk ezt a szót, igazából én csak egy embernek tartom magam, aki el meri mondani a véleményét. Bárkivel, akiről videót csináltam - Kaleta Gáboron kívül - le tudnék ülni beszélgetni, rossz érzés nélkül.

– És próbálkoztál is már ezzel?

– Persze! Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy látok egy videót és azonnal reagálok. Például a Bish Bharbie vagy a Missh esetében többször is próbáltam. Missh-el, ha beszélünk telefonon, neki ugyanezeket el is mondom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET: