hirdetés
bangladesbrothel.jpg

Valódi földi pokol, ami a bangladesi bordélyokban élő gyerekekkel történik

A Banglades közepén álló bordélyfaluban mintegy 700-1000 nő és fiatal lány dolgozik a szexkereskedelemben – nagy részük az akarata ellenére.
A kép nem ennek a cikknek a szereplőjét ábrázolja - szmo.hu
2019. július 07.


hirdetés

A Banglades bordélyaiban csapdába esett gyermekekről ír a The Guardian egyik friss riportja. A cikkből kiderül: az emberkereskedők által eladott, évekig rabszolgaként tartott fiatalokat akár naponta többször megerőszakolják.

A riportban néhány érintett is megszólal, akik elmesélik, hogyan kerültek a prostitúció és az emberkereskedelem közelébe.

Labonnit 13 évesen adta el egy nő, és szökése után ma már azt mondja: igyekszik elfelejteni, ami történt és nem emlékszik arra, ki volt az első férfi, akivel pénzért kellett elmennie és azt sem tudja, hányan voltak nála egy nap.

Általában óránként egy kuncsaft érkezett, reggel 9-től.

"Néha, amikor felébredek, nem értem, miért nem vagyok még halott" – mondja a még most is csak 19 éves lány.

hirdetés

Mymensingh-ben a Banglades közepén álló bordélyfaluban mintegy 700-1000 nő és fiatal lány dolgozik a szexkereskedelemben – sokan akaratuk ellenére.

Lányokat 12 éves kortól lehet találni a központban. Általában öten alszanak egy szobában, ahol az ágyakat csak egy kis vászonfüggöny választja el egymástól. Alkohol mindenütt van – ez segíti át őket a testi-telki fájdalmakon. A férfiak félmeztelenül sétálgatnak és ha kiválasztottak egy lányt, nagyjából 1200 forintnyi összeget fizetnek, amiből az őket futtatók gazdagodnak meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-vuhan-korhaz-betegek-northfoto-1000x667.jpg

Koronavírus: véletlenül kiszivároghatott a halálos áldozatok és a fertőzöttek valós száma?

A legnagyobb kínai hírportálon sokkal magasabb számok jelentek meg szombat éjjel, mint az addigi hivatalos adatok. Majd hirtelen korrigálták.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency / eyevine - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Újabb összeesküvés-elmélet kezdett el terjedni az interneten a koronavírussal kapcsolatban, miután Kína legnagyobb netes hírportálja sokkal nagyobb számokat mutatott a kórokozóval fertőzöttekről és a halálos áldozatokról - számol be róla a Daily Mail.

A Tencent oldalán van egy folyamatosan frissülő számláló, amin látható a koronavírus-járvány halálos áldozatainak, fertőzöttjeinek, fertőzésgyanús eseteinek és a gyógyultak száma. Ezen viszont sokkal magasabb számokat láthattak az eddig megerősített számoknál azok, akik február elsején késő éjjel ránéztek a portálra.

A számláló szerint múlt szombaton 23 óra 39 perckor 154 ezer fertőzöttet és több mint 24 500 halálos áldozatot mutatott, vasárnap délután 4 órakor viszont már csak 14 446 fertőzöttet és 304 halálos áldozatot.

A furcsaságot a Taiwan News szúrta ki, és az erről készített képernyőfotókat meg is osztották, amelyek egyre gyorsabban terjednek a közösségi oldalakon.

Mivel Kína sok esetben alkalmaz cenzúrát, a koronavírus esetében is felmerült, hogy sok mindent elhallgatnak, illetve nem a valós adatokat közlik. A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság mindennap jelenti az újabb halálos áldozatok és a fertőzöttek, valamint a fertőzésgyanús esetek számát, de sokak szerint ezek a számok jóval magasabbak lehetnek a valóságban.

A csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint eddig 565-en haltak meg a koronavírus okozta megbetegedésben, és már 28 018-ra nőtt az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma.

Miután a Tencent számlálóján látható adatok kiszivárogtak, ismét beindult ez az összeesküvés-elmélet. Vannak, akik arra gyanakodnak, hogy az újságírók így akarták az emberek tudomására hozni az igazságot, míg mások szerint az is lehet, hogy csak egyszerűen megbolondult a számláló, és semmi nincs ennek hátterében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
taxis-kokaint-fogyasztott-baleset-focista-meghalt-foto-fki-azabadi-bálint-tu.zls_..jpeg

Kokainozott a volt magyar bajnok focista halálát okozó taxis

A taxisofőrről korábban már az is kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezette az autót a baleset idején.
Címkép: FKI/Szabadi Bálint tű.zls. - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy kedd este baleset történt Budapesten, a Köki Terminál közelében, a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. A balesetről az MTI azt írta, hogy két autó ütközött össze, az egyik kocsi a szalagkorláton keresztül kirepült az úttestről és felborult. A balesetben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata a Ferencváros korábbi magyar bajnok labdarúgója, a 38 éves Halgas Tibor.

Azóta pedig azt is tudni lehet, hogy a balesetet okozó taxi vezetőjének jogosítványa sem volt, ugyanis büntetőpontjai miatt bevonták azt. A taxisofőrt, aki szabálytalan előzés közben ütközött Halgas Tibor kocsijával, a rendőrség a kórházban őrizetbe vette.

Korábban arról írtunk, hogy az alkoholteszt eredménye negatív lett. Most viszont kiderült, a taxisofőr drogot fogyasztott, így okozott balesetet.

hirdetés

A taxisofőr szervezetében ugyanis kokaint mutatott ki az elvégzett gyorsteszt

- tudta meg a 24.hu.

A portál információi szerint a folytatólagos kihallgatása során a taxis elismerte a balesetért való felelősségét. Az ügyészség pedig már bűnügyi felügyeletet is indítványozott vele szemben, "ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie" - írja a portál.

A 24.hu értesülései szerint abban az esetben, ha a végleges szakértői vélemény megerősíti gyorsteszt eredményét, az őrizetben lévő taxist akár le is tartóztathatják.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
fagy-idojaras.jpg

Újra lecsap a tél: akár mínusz 10 fok is lehet hétvégén

Nem sokáig tartott a tavaszias idő...
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár -10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken napos és felhős területek váltakoznak, majd délután északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Néhol előfordulhat zápor, hózápor. Délelőtt még csak a Dunántúlon, majd délután átmenetileg északkeleten is megerősödik a szél. Estére többnyire mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb hőmérséklet +3 és 10 fok között várható.

Szombaton az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz.

A leghidegebb órákban -10 és +1, napközben +2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnapra virradó éjszaka a Dunántúl nyugati, délnyugati részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben zsugorodik, illetve délután kelet felé elsodródva szakadozik, oszlik, az ország nagy részén ugyanakkor túlnyomóan derült idő várható. Csapadék nem lesz. A szél többfelé megélénkül, majd estefelé a Dunántúl délnyugati már erősödni kezd. A minimumhőmérséklet általában -8 és -2 fok között várható, de északnyugaton kissé enyhébb, egyes fagyzugokban hidegebb lehet. A nappali maximumok 4 és 11 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

hirdetés

A jövő hét eleje pedig viharos széllel indul majd. Hazánkban a délnyugati szél jövő hét elejére érheti el a viharos, mostani számítások szerint 70-100 km/h-es sebességet.Ez az alapvető kellemetlenségeken túl egy érdekes jelenséget is okozhat, ugyanis a szél akár kibillentheti a Balaton vízszintjét.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orvos-pixabay.jpg

Kritikus állapotban van a kínai orvos, aki még a járvány előtt figyelmeztetni próbált a koronavírusra

Már tavaly decemberben figyelmeztette kollégáit a fertőzésre a közösségi médiában. Néhány nap múlva a helyi Közbiztonsági Hivatal munkatársai álltak az ajtajában.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Korábban arról számolt be a Global Times, hogy meghalt Li Wenliang, az a kínai orvos, aki már a járvány kitörése előtt próbálta figyelmeztetni kollégáit a koronavírusra. A férfi a Vuhani Központi Kórház szemészorvosa volt és már tavaly decemberben hét, a SARS vírushoz hasonló megbetegedésre lett figyelmes a vuhani kórházban. A megbetegedéseket a halpiaccal hozták összefüggésbe, a betegeket pedig karanténba helyezték.

Li Wenliang ezután a kínai közösségi média, a Weibo egyik csoportjában figyelmeztette a kollégáit a fertőzésre.

Azt kérte tőlük, hogy a fertőzés elkerülése érdekében viseljenek védőruhát. Ekkor ugyan még nem tudta, hogy a koronavírusról lehet szó.

Néhány nap múlva a helyi Közbiztonsági Hivatal munkatársai álltak az ajtaja előtt.

Azt kérték tőle, írja alá az általuk hozott dokumentumot, amellyel, azt ismeri el, hogy rémhíreket terjesztett.

hirdetés

Ezekkel pedig súlyosan megzavarta a társadalmi rendet.

A koronavírust Li Wenliang is elkapta, az első információk szerint csütörtökön bele is halt fertőzésbe Vuhanban.

A Global Times viszont egy későbbi Twitter-bejegyzésében azt írja, hogy Li Wenliang mégsem hunyt el.

A beszámoló szerint az orvosnak leállt a szíve és kritikus állapotban van, de még él.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!