hirdetés
szegediszabadteri_dom.jpg

Szegeden debütál a Titanic musical

A Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz a legendás óceánjáró történetéről készült musical hazai ősbemutatója, de nemcsak emiatt érdemes megnézi a Játékokat.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. május 06.


hirdetés

A Szegedi Szabadtéri Játékok nemcsak a színházlátogató közönség számára piros betűs ünnep, hiszen a szakma számára is komoly elismerést jelent, ha valaki a Szabadtéri deszkáira léphet. A Dóm téren ugyanis minden évben sikerdarabok kapnak helyet, a legismertebb külföldi és hazai produkciók költöznek pár napra a csillagtetős színpad alá. Ezen a színpadon játszott már többek között Gérard Depardieu, Katarina Witt német műkorcsolyás legenda, Maria Chiara, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Kulka János, Tompos Kátya, Rost Andrea, Psota Irén és dirigált Ennio Morricone is a több tucatnyi neves színész, rendező, karmester, énekes mellett.

A rendezvénysorozat ebben a szezonban is sikerdarabokkal várja a nézőket, sőt, a megszokottnál egy héttel korábban, már június 21-én elindul a 2019-es évad.

Az évad nyitóprodukciója Szeged előtt tiszteleg majd: a Hullámzó világ kétrészes táncjátéka első részében a 140 éve történt nagy szegedi árvíz eseményeit idézi fel, a Betyárélet pedig Rózsa Sándor korát a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel együttműködve.

A nyár legnagyobb dobása kétségtelenül a Titanic musical hazai ősbemutatója lesz augusztusban.

A Titanic az álmok hajója volt: a hatalmas, elsüllyedhetetlennek vélt óceánjáró utasai a világ legpompásabb hajóján utaztak az Újvilág felé. Ki-ki a rangjából adódó úri „turistaként”, ki-ki a túlparton ráváró új élet reményében vállalkozott a transzatlanti útra, mely sajnos a remények és álmok beteljesülése helyett sokaknak a véget jelentette. A tragédia rengeteg alkotót megihletett - ugye neked sem kell bemutatni a kultikus filmet Leonardo DiCaprioval?

Számos szerethető, történelmileg is hiteles karakter sorsa bontakozik ki az öt Tony-díjat kapott Titanic magyarországi ősbemutatóján. A Broadway-musical főbb szerepeiben többek közt Veréb Tamást, Vágó Zsuzsit, Détár Enikőt, Szabó P. Szilvesztert, Sándor Pétert, Szolnoki Tibort és Kerényi Miklós Mátét láthatjátok.

A darabot hat alkalommal, augusztus 9-én, 10-én, 11-én, valamint 16-án, 17-én és 18-án láthatod.

A Titanic mellett megnézheted a fergeteges Queen-musicalt is, a We Will Rock You-t, ahol a zenekar szinte összes slágere felcsendül majd. Bizonyára nehéz lesz a székben maradni, amikor megszólal a Radio Ga-Ga, a Somebody To Love, a Bohemian Rhapsody, a We Are The Champions vagy maga a címadó dal. A darabot tavaly mutatták be hazánkban először Kentaur látványos díszlet- és jelmezterveivel mutatták be, Túri Lajos Péter koreográfiájával és Miklós Tibor magyar szövegével.

A Shakespeare-sorozat következő részeként a Szerelmes Shakespeare kerül színpadra! A romantikus vígjáték a Madách Színház vendégjátékaként, Szirtes Tamás rendezésében érkezik a Dóm térre, olyan nagyszerű szereplőkkel, mint például Nagy Sándor, Petrik Andrea, Pál András, Csákányi Eszter és Szerednyey Béla!

Az operák királynőjének is kikiáltott, csodálatos Verdi mű, az Aida operabemutatója is itt kap otthont. Az olasz mester jubileumot üneplő remekművét csodás szólisták éneklik, többek közt Ádám Zsuzsanna, László Boldizsár, Gál Erika és Kálmándy Mihály, mellettük pedig közel 130 fős kórus garantálja az operakirálynő nagyságát.

Szabadtéri Játékok Újszegeden is

Erre az évadra elkészülnek az Újszegedi Szabadtéri Játékok rekonstrukciójával is, így érdemes lesz erre a helyszínre is ellátogatni a nyáron. A megújult játszóhelyet július 19-én, 20-án és 21-én egy Moliére-komédia, a Don Juan avatja fel - – az ironikus humorú komédiában Jakab Tamás, Csákányi Eszter, Zsótér Sándor, Kulka János és Bodrogi Gyula is fellép.

Míg korábban az újszegedi színpad leginkább prózai előadások otthona volt, az újításoknak köszönhetően ettől az évadtól kezdve műfajilag is sokszínűbb lesz, teret adva a zenés előadásoknak is.

Ennek örömére a Szabadtérin itt mutatják be először a Koldusoperát augusztus 2-án - a brecht-musicalnek, Bicska Maxinak és a Cápadalnak már 90 éve töretlen a sikere.

A családosoknak is kedvez a Szabadtéri: augusztus 16-tól kezdve négy estén át játsszák majd az újszegedi liget romantikus környezetében a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett szabadtéri világpremierjét. Az Operaházban egy generáció nőtt fel Harangozó Gyula és Kocsák Tibor elsöprő sikerű darabján, emellett pedig Európát, Távol-Keletet és Ausztráliát is meghódította. Az előadás során gondoltak a legkisebbekre is, így a produkciót a megszokottnál egy órával korábban, este 8-kor kezdik majd.

De mióta is létezik a Szegedi Szabadtéri Játékok?

Szegeden, a Fogadalmi Templom előtti hatalmas tér, a körülötte futó árkádsorral mintha direkt úgy lett volna kitalálva, hogy kiváló akusztikájával a mesék birodalma, azaz operák, hangversenyek, színjátékok tere legyen. Pedig az ötlet eredetileg a neves szegedi költőtől, Juhász Gyulától származott, aki 1926-ban vetette fel először annak az ötletét, hogy külföldi mintára rendezzenek nyári színházat a csillagok alatt. Szerencsére melléállt a kulturális és politikai élet több jelentős alakja is, az ötlet egyik fő támogatója pedig gróf Klebelsberg Kunó, az akkori kultuszminiszter volt. Az első játékokig azonban így is 1931-ig kellett várni, a csillagtetős színpad debütáló előadása a Magyar Passió volt Hevesi Sándor rendezésében.

A Játékok igazi születésnapját azonban 1933-ra datálják a Szegedi Szabadtéri Játékok kézikönyve tanulsága szerint: ekkor mutatták be a Dóm téren Az ember tragédiáját Hont Ferenc rendezésében és ekkor építette fel a honvédség a 2500 fős tribünt. A darab annyira sikeres volt, hogy a következő évben nyolc alkalommal is játszották.

A helyiek és a Szegedre látogatók kitörő örömmel fogadták Szeged minden nyáron visszatérő fő attrakcióját, ahol a legszebb hazai és külföldi darabokat szemlézhették, nem is akármilyen szereposztásban! A cremonai hegedűsben és a Parasztbecsületben például Tolnay Klári szerepelt, utóbbiban ráadásul a milánói Scala sztárjai léptek színpadra és maga a komponista, Pietro Mascagani vezényelt.

A Játékoknak világszerte hírre ment és cikkezett róla a The Times és a New York Herald Tribune is. A szabadtéri játékok sikerszériájának a második világháború vetett véget 1939-ben, majd a hosszas kényszerszünet után, végül 1959-ben éledt fel: az „újkori” játékok első előadása a Hunyadi László volt.

A „feltámadás” óta ismét a Szegedi Szabadtéri Játékok számít Szeged egyik legfőbb vonzerejének, 1984-re ki is vívta magának az ország legnagyobb szabadtéri színháza címet. Nem csoda, az egyedülálló hangulatú parancsoló téren egy 4000 férőhelyes mobil nézőtér várja a látogatókat, a szektorok pedig az 1879-es szegedi nagy árvíz idején segítséget nyújtó európai fővárosok (London, Róma, Párizs, Berlin, Brüsszel, Bécs) és Szeged testvérvárosainak (Darmstadt, Turku, Parma, Nizza, Toledo, Odessza) nevét viselik.

A részletes programbontásért és a jegyekért kattints ide!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
szeged-szegedcity-suncity-helloszeged-iloveszeged-50-1.jpg

10 látnivaló a csodaszép Szegeden, ha csak egy napot tudsz ott tölteni

Mutatjuk, mi mindent csinálhatsz a városban: őrülten romantikus hely!
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. július 22.



Az egyik legszebb magyarországi város. Egyetemi éveim színhelye. Az első város, amit önállóan fedeztem fel, és amit annyiszor, de annyiszor jártam be gyalog, hogy ha éjszaka bármely pontján ledobnának, akkor sem tudnék eltévedni.

Amikor a munka miatt el kellett költöznöm Szegedről Budapestre, úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet.

De Szeged nem csak gyönyörű, hanem képes arra is, hogy időről időre megújuljon, és ilyenkor valami mást mutasson magából, mint amit addig megszoktunk.

Szeged tobzódik a látnivalókban és a programokban - utóbbira bizonyíték az is, hogy az Artisjus adatai szerint Budapesten kívül a legtöbb koncert Szegeden volt 2018-ban. És Szegeden istenieket lehet enni. Egy sor új hely nyílt a városban az utóbbi években: hamburgerező, fánkozó, a Reök, ez az egyedülálló cukrászda, korábban bezárt legendás, helyi étterem, újhullámos kávézó, gourmet étterem.

Ha csak egy napod vagy egy hétvégéd van arra, hogy körülnézz Szegeden, akkor is színes és gazdag programot állíthatsz össze magadnak. Ebben segítek az alábbi listával.

1. A Dóm a Dömötör-toronnyal és a Dóm tér kerengője

Kihagyhatatlan. Az 1913 és és 1931 között épült fogadalmi templom (Dóm vagy Magyarok Nagyasszonya székesegyház) Schulek Frigyes, a Halászbástya alkotója és Foerk Jenő munkája.

A templom a szegedi városkép meghatározó eleme a Rerrich Béla által tervezett térrel, az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával. És a teljes képpel összhangban áll a fogadalmi templom építése előtt egy másik épületben rejtőzködő Árpád-kori Dömötör torony, amelyről korábban írtuk már.

A Dóm téren a körbefutó árkádok alatt a magyar hírességek portréit láthatjátok, érdemes végigjárni.

2. Szecessziós házak

Vagy 50 olyan épületet láthatsz Szegeden, amelyik szecessziós stílusban épült. A leghíresebb a Reök-palota, a Gróf-palota, a Deutsch-palota és az Ungár-Mayer-palota a Dugó (Dugonics) tér és a Kárász utca sarkán. Egy korábbi összeállításunkban már megírtuk nektek, hogy Szeged a szecesszió városa is, és aazt is, hogy a legjelentősebb alkotó Magyar Ede volt. Erre a linkre kattintva pedig térképet is kapsz a legnevesebb szegedi szecessziós épületek pontos helyével.

3. A Reök Cukrászda a Reök-palotában

Ha már úgyis ott vagytok a Reök-palotánál - ami a szecessziós házak pontnál a negyedik képen látható - érdemes beülni a 2018-ban nyílt Reö Cukrászdába. Már a belső dizájn érzékelteti, hogy friss, mai, üde, de a hagyományokkal harmonikus kapcsolatú a kínálat. Az édességek készítését az a Szó Gellért felügyeli, aki már kétszer nyerte meg az ország tortája versenyt. Mi mindent kóstoltunk már itt? Es

3. A Palánk és a Szerb templom

Szeged mai belvárosának őse, a "Palánk" a Tisza mellékágai, és a mocsarak közül kiemelkedő három domborulat legmagasabbikán alakult ki. A város magját, a vár körüli területet sokáig valóban palánk, vagyis a kihegyezett cölöpökkel megerősített földsánc védte. Egykor piac és számos bolt volt itt. A törökök kiűzése után sok szerb család telepedett le a Palánk területén, itt épült fel a XVIII. század második felében a Szent Miklós szerb ortodox templom Szeged egyik legrégebbi barokk épülete - ami egyébként túlélte az 1879-es árvizet.

4. Séta a Tisza partján

Az árvízi emlékműtől a Stefániáig érdemes menni, és megkeresni ezen a szakaszon a kalapos lány szobrát és a tiszavirágokat ábrázoló szoborcsoportot. Közben jó, ha néha megállsz és gyönyöködsz a Tisza-partban.

5. Stefánia

A (most éppen felújítás alatt álló) Móra Ferenc Múzeum mögött elterülő park, ahol többek közt az egykori vár Mária Terézia kapujának maradványai, Erzsébet királyné carrarai márványból faragott szobra és Dankó Pista cigányprímás szobra áll.

6. A szegedi szobrok felfedezése

Ha imádod a szobrokat, akkor Szegeden is érdemes körülnézned - és nem csak a Dóm tér árkádjai alatt. Teljesen mindegy, merre indulsz el, a Tisza Lajos körúton, a Kossuth Lajos sugárúton vagy a Széchenyi téren, mindenhol találsz köztéri alkotásokat.

7. Az újszegedi Liget

Amint átsétálsz a Belvárosi hídon, egyenesen az Erzsébet-ligethez visz. A mai liget helyén burjánzó vadont egy császári tiszt, az olasz vándorzászlóalj ezredese, báró Reitzenstein Vilmos és katonái alakították át 1858-ban. A park hosszanti tengelyét mára óriásira nőtt platánok szegélyezik, a gyepes tisztásokat idős hársak, tölgyek, juharok árnyékolják. És ha beljebb merészkedsz, találsz néhány érintetlennek TŰNŐ ösvényt, olyan, mintha hirtelen egy erdőbe csöppennél.

8. Egy kis napfürdő a Laposon

Szeged Római partja a Belvárosi híd újszegedi lábánál, ahol lehet olvasgatni, napozni, lazulni, élvezni a puszta létezést és a víz közelségét. Volt itt kiskocsma is régen, lehetett sörözni vagy fröccsözni nyáron a vizsgaidőszak után, de koncerteket is tartottak a Laposnál.

9. A Hősök kapuja

A Hősök kapuja az I. világháborúban elesett 12 ezer szegedi katona emlékére készült, Aba-Novák Vilmos freskói díszítették, 1937 májusában avatták fel. 1945-ben előbb részben, majd teljesen bevakolták, részben azért, mert Horthy Miklós is szerepelt rajta. Amikor ide jártam egyetemre, még szürkére vakolt, egyszerű ívekből állt a Hősök kapuja, semmi nem lehetett látni a festményekből. 1999-ben kezdték vele a munkát a restaurátorok, és 2001 körül készültek el a freskókkal.

10. Séta a Kárász utcán a Széchenyi-térre

A Dugonics téri szökőkúttól indulj, és úgy sétálj végig Szeged legendás utcáján, ami már réges régen kávézókkal teli sétálóutca. A Klauzál téren láthatod a oroszlános Millenniumi kutat. Ha továbbmégy, a Széchenyi térre jutsz - az a város legnagyobb tere, egyik központi helye, a borfesztivál színhelye.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
napfeny3.jpg

6 szuper hely Szegeden, ahol különleges módon strandolhatsz és fürdőzhetsz

Kipróbálhatod Európa leghosszabb éves üzemelésű vízicsúszdáját, egy gyönyörű műemlék épületben relaxálhatsz, vagy retró hangulatban csobbanhatsz a Tiszában.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. július 08.



Itt a nyár, és a nagy melegben sokan a vízpartokon keresnek felüdülést, szórakozást. Leginkább a tavak és tengerek partjára indulnak a nyaralók, pedig idehaza a folyópartok, vagy épp a különleges strandok, fürdők is legalább olyan szuper kikapcsolódást biztosítanak.

Szegedről azt sokan tudják, hogy az egyik „legnaposabb” város, így a napsütés szinte garantált. Ám arra talán kevesebben gondolnak, hogy az alföldi városban remek lehetőségek adódnak a családi, baráti strandolós hétvégékre, nyaralásokra.

Van itt folyóparti vizes élmény, van gyógyvíz, van retró hangulatú strand és van szuper modern, Európában is egyedülálló csúszdás fürdő.

Íme egy válogatás, amiben biztosan találsz te is kedvedre való helyet.

1. Napfényfürdő Aquapolis Szeged

A fürdőkomplexumban egyszerre lehet strandolni, csúszdázni és akár gyógyulni is. A gyerekeknek külön programok is vannak, míg a felnőttek a csendes wellnessben pihenhetnek, ahová csak 16 éven felüliek mehetnek be.

A leglátványosabb eleme a lifttel megközelíthető 30 méteres toronyból induló 223 és 272 m hosszú, zárt óriáscsúszdák, de mellettük még másik 11 csúszdán száguldozhatsz, összesen 1000 méteres távon. Ez Európa leghosszabb éves üzemelésű vízicsúszdája,

ahol akár egyedül vagy családostól, barátokkal együtt zúdulhatsz le a különféle csúszdákról.

A kicsiknek külön medencéjük és egy Gyerekparadicsomuk is van, míg a nagyobbakra élményfürdő, sodrófolyosó, pezsgőágy, különféle zuhanyok, szaunák és sókamra is vár.

A gyógyászati részlegben szakorvosok segítik a rehabilitációt, gyógyulást. A betegek OEP-támogatást is igénybe vehetnek, a gyógyászati részlegen belül – Magyarországon egyedülálló módon – 14 kétágyas szobával, külön fürdőszobával rendelkező nappali kórház épült.

A Dóra kút 1551 méter mélyről feltörő 70 Celsius fokos nátrium hidrogénkarbonátos gyógyvize kiválóan alkalmas mozgászervi, belgyógyószati betegségek és csontritkulás kezelésére.

A fürdőhöz tartozik egy nyári szezonban üzemelő strand, amelyben tanmedence, uszoda, élményfürdő és gyerekpancsoló is van. Az aktív pihenésre vágyóknak pedig ott a strandfoci, lábtenisz vagy strandröplabda. Ráadásul rendszeresen tartanak rendezvényeket is.

Az épületben van még fitneszközpont is, amelynek különlegessége, hogy ez Magyarország egyetlen olyan fitneszközpontja, ahol a bérlet lehetővé teszi a wellness-, gyógy-, élmény- és strandfürdő igénybevételét is.

A lazulni vágyókat pedig wellness kezelések, masszázsok, testkezelések, fürdők várják.

Bővebben ITT

2. Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő

Szeged belvárosában található a műemlék épület, amely a török fürdőkre emlékeztető SPA is. 1896-ban építették Láng Adolf és Steinhardt Antal bécsi építészek tervei alapján, kezdetben külön női és férfi közfürdőként működött. A fürdő hiányosságai miatt később átépítették, majd 1927-ben fúrtak egy kutat, melyből

944 méteres mélységből tör fel az 52 fokos, emésztési panaszokat és a pajzsmirigy megbetegedéseit orvosló Anna-víz.

A gyógyhatású vizet először palackozó vállalkozó, Patzauer Dezső lányát hívták Annának, az ő emlékét őrzi a fürdő.

A vizet a helyiek palackokban viszik haza a mai napig. Emellett a vizet bevezették a fürdőbe is. 2004-ben a fürdő épületét teljesen felújították és leválasztották a gyógyfürdőt az újonnan létrehozott wellnessfürdőtől.

A fürdőben a gyógyászati kezelések mellett fürdőzni, lazítani is lehet, van benne élménymedence, gyerek- és úszómedence is.

Bővebben ITT.

3. Szegedi Partfürdő Kemping és Szabadstrand

A retró hangulatát megőrző Újszegedi Partfürdő Kemping és Apartman tavasztól őszig üzemel, közvetlenül a Tisza partján. A strandoláson kívül lehet focizni, van strand-röplabda pálya és tűzrakóhely is.

A folyóparton itt van hivatalosan kijelölt, bójákkal jelzett szabadstrand.

Jelenleg zajlik a Partfürdő felújítása, de a munkálatok ellenére is egész nyáron üzemel, és várja a vendégeket. Azt ígérik, hogy megújulnak a sportlehetőségek, egy horgászpályát is kialakítanak, és lesz parti sétány is.

Bővebben ITT.

4. Sziksósfürdő Strand és Kemping

Szintén idény jelleggel van nyitva a Szegedtől 12 km-re található strand, a Sziksóstó partján. A fákkal körülvett parton fürdőtó, gyerekmedence és csónakázótó is van.

A tó szikes-homokos alja gyógyhatású. A fürdőzés mellett lehet csónakázni, vízi biciklizi, szörfözni is,

és van kialakított bográcsozó, sütögető hely is.

Bővebben ITT.

5. Sun City Szabadidő- és Vízisport Centrum

Ha szeretnél a fürdés mellett wakeboard-ozni, jet-ski-zni, akkor Hódmezővásárhely felé indulva megtalálod a Sun City Szabadidő- és Vízisport Centrumot. Itt van lehetőség horgászásra, kerékpározásra, csónakázásra, strand röplabdázásra és strandfocira is. A gyerekeknek kialakított játszótéren többek között kalandvár és kalózhajó is van, sőt egy vízi-játszótéren is játszhatnak.

Bővebben ITT.

6. Ökokikötő

Itt lehet csónakokat bérelni, amelyekkel eljuthatsz a Tisza és Maros vadregényes részeire, és azt is elárulják, merre szabad és érdemes a homokos parton kikötni és kicsit megmártózni a habokban.

Bővebben ITT.

Ráadás:

A városban sok éve kedvelt part menti hely még a Lapos Beach a híd lábánál, ahol lehet napozni, a vízbe lábat lógatni, homokvárat építeni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
pizzaszeged_ck.jpeg

Minden az alapanyagokon múlik – itt a nagy szegedi pizzakörkép

Ezernyi variáció létezik a pizzára. Lehet kerek vagy négyzetes, vastag vagy vékony tésztájú, készülhet kevés vagy sok feltéttel. A SunsEaty bloggere letesztelte a pizza-helyzetet Szegeden.
Gergő írása a SunsEaty blogon - szmo.hu
2019. július 25.



G&B, azaz Gergő és Bandi. Két ember, akiket a közös szenvedélyük, a hamburger és a Forma-1 hozott össze. Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy a munkahelyi ebédszünetekben tett felfedező utak során szerzett kulináris élményeket igyekeztek a kollégákkal is megosztani. Aztán arra gondoltak, hogy szélesebb kört is érdekelhet, hogy hová érdemes betérni, ha valaki gyorsan szeretne enni valami igazán finomat... Elsősorban Szegeden, vagy bárhol máshol, ahova eljutnak. Az élményeiket pedig közreadják a SunsEaty blogon.

Én a vékony tésztás és kerek pizzáért rajongok, amit az egyszerűség kedvéért a cikkben csak nápolyi típusúnak fogok hívni. Aki hozzám hasonlóan vélekedik, annak itt egy szuper összeállítás a legjobb szegedi lelőhelyekről.

1. Rudi & Fickó

A Rudi és Fickót nemcsak az újhullámos kávé, a finom fagyi vagy a kovásszal készült veknik és bagettek miatt érdemes felkeresni, hanem a szintén kovásszal kelesztett nápolyi pizzái miatt is. A két névadó border terrier gazdái a tőlük megszokott módon magasra tették a lécet, így nem csoda, hogy a Rudi és Fickó azonnal a város egyik legjobb pizzaműhelyévé vált.

Komoly hangsúlyt fektetnek az alapanyagok minőségére. A tésztához 00-ás (nagyon finomra őrölt, magas tápanyagtartalmú) lisztet használnak, amelyre a sütés után olyan minőségi olasz feltétek kerülnek, mint a San Marzano paradicsom vagy a Zarpellon mozzarella, amely D.O.P. minősítéssel rendelkezik. De ez még nem minden: a Capricciosa pizzához szarvasgombás sonkát használnak, amit egy Alberto nevű spanyol úr szállít nekik.

A megfelelő dagasztást 24 óráig tartó kelesztés követi. A hosszú kelesztésnek köszönhetően a 400 fokos kemence hőjétől a tésztában szén-dioxid buborékok keletkeznek, így a pizza széle sütés közben megduzzad és megpuhul, a tészta szerkezete pedig könnyű marad. A tulajdonosok a közeljövőben egy fatüzeléses pizzakemence beszerzését tervezik, amely ahogy az egyikük fogalmazott "450-500 fok között fog ciripelni".

Az árak 2-3 ezer forint között mozognak, de egy Margherita már 1 890-ért elérhető. A Prosciutto e funghi 2 290 forintért szintén nagyon jó választásnak bizonyult. (Mellesleg szerintünk pizzából a Margherita a legjobb, mivel az egyszerűsége lehetővé teszi, hogy a pizza élményét ne csak a feltéteken, hanem a tésztán keresztül is élvezhessük.)

Cím: 6720 Szeged, Oroszlán utca 4.

2. Forza Italia

Szeged egyik legrégebbi, 1998 óta működő pizzériája a Kálvária sugárút elején várja az olasz ízek szerelmeseit. Belépve egy családias hangulatú, hamisítatlan olasz trattoriában találjuk magunkat, ahol kockás abroszos asztaloknál foglalhatunk helyet.

A korábbi felszolgálókra sok panasz érkezett, ami ártott a hely renoméjának. Szerencsére a személyzetet lecserélték, így a korábban tapasztalt modortalanságot figyelmes, gyors és profi kiszolgálás váltotta fel. A pizzák tésztáját a szemünk láttára nyújtják, feltétezik, majd teszik be a vendégtérben elhelyezett fatüzelésű kemencébe. A 400 fokos hőmérsékletre felhevíthető kemencében a tészta pár perc alatt megsül.

A feltétekhez használt pármai sonka és calabriai kolbász egyenesen Olaszországból érkezik, akárcsak a milánói szalámi, a bufala mozzarella vagy a 22 hónapig érlelt parmezán. A paradicsomos alaphoz használt szószt frissen darálva, helyben készítik.

Margherita helyett ezúttal egy Antico pizzát választottunk, ami annyival több, hogy sütés után igazi bivaly-mozzarellával teszik fel a pontot arra a bizonyos "i"-re. A 4 Formaggihoz a mozzarella mellett gorgonzolát, pecorino juhsajtot és parmezánt használnak; szerintük ugyanis ez a legautentikusabb sajtkvartett. Ínyenceknek feltétlenül érdemes megkóstolni a tejszínes alapú Buon Gustosót, ami a mascarpone alap és a pizzára kerülő füstölt lazac miatt igazán különleges.

A pizzák nagy része 1 890 és 1 950 forint között mozog. A 4 Formaggi is 1 890 forintba kerül, viszont a bufala mozzarellás Antico már valamicskét drágább (2 190 forint) volt.

Cím: 6722 Szeged, Kálvária sugárút 9-11.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-1.jpg

A lemenő nap sugarai aranyszínbe öltöztették Szegedet

Varázslatos... A természet alkotókedve mindig lenyűgözi az embert.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2019. augusztus 04.



Este van... A lemenő nap sugarai még egyszer felizzanak, és aranyszínbe öltöztetik a Napfény városát. A természet megint megmutatta, hogy csodákra képes...

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x