hirdetés
jones-Copy.jpg

Legyőzte a rák a feleségét, teljesen összetört Vinnie Jones

A világhírű színészt nagyon megviselte a tragédia.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 07.


hirdetés

Elvesztette feleségét a világhírű színész, Vinnie Jones. A brit származású futballistából lett színész teljesen összetört.

Szóvivője szerint

hat éven át küzdött az asszony a betegséggel, de végül Tanya feladta, a rák legyőzte, és 53 éves korában meghalt.

Az özvegyet nagyon megviselték a történtek. Végig a felesége mellett állt, még az utolsó percekben is ott volt vele a betegágyánál.

Jones 1998-ban adta ki az önéletrajzát, majd ebben az évben debütált a filmvásznon Guy Ritchie filmjében, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben, december 6-án vendégszerepelt a World Wrestling Federation-nál. Több filmben is láthattuk, többek között a Blöffben, a Kardhalban, a Véres igazságban vagy a Szupercellában. 2002 májusában egy zenei videóban jelent meg, majd egy Bacardi reklámban is szerepelt. 2005-ben a Society Hertfordshire Agricultural elnöke lett.

A színész feleségével és két gyermekükkel Los Angelesben élt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lovas-rozi.jpg

Megszületett Lovas Rozi gyermeke - már képet is mutattak a babáról

A mi kis falunk Erikája a való életben anya lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

Megszületett Lovas Rozi gyermeke - adta hírül a Sorozatwiki.

A színésznő alakítja Erikát, a pajkaszegi polgármester titkárnőjét a népszerű A mi kis falunk című sorozatban. Tavaly ősszel derült ki, hogy babát vár, ezért januárban játszott utoljára a Radnóti Színházban.

Áprilisban titokban férjhez ment, így már házasként várhatta gyermeke érkezését.

Férje, felesége, kisbabája ☺️ ? @lovas_bori #nehézidőkbenis #barabasvilla #kisbaba #április3 #színész #író #szépnapja

6,585 Likes, 96 Comments - Lovas Rozi (@lovasrozi) on Instagram: "Férje, felesége, kisbabája ☺️ ? @lovas_bori #nehézidőkbenis #barabasvilla #kisbaba #április3..."

hirdetés

A baba május 14-én jött világra és kisfiú lett. Szüleitől a Horváth János Misa nevet kapta.

A boldog édesapa a Facebookon osztott meg egy fotót az anyáról és a kisbabáról. A képet IDE KATTINTVA nézheted meg.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
zimany-linda2.jpg

Zimány Linda a plasztikai sebészéhez ment a kijárási korlátozás utáni első napon

A modell meg is örökítette a pillanatot az Instagramján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

Zimány Linda nemrég még otthoni szettjeiben pózolt rajongóinak az Instagramján. Múltkor meg is szavaztatta a követőivel, hogy szerintük melyik szögből néz ki jobban az egyik melegítőjében.

Vasárnap azonban a modell már kiszabadult otthonról, hogy fusson egyet a Margitszigeten. Most, hogy hétfőtől már Budapesten is feloldották a kijárási korlátozást, már nem csak sportolni, de máshová is mehet szabadon, csakúgy, mint mások.

Zimány Linda úgy gondolhatta, itt az ideje meglátogatni a plasztikai sebészét. Hétfő délelőtt 10 körül posztolt egy rövidke videót Insta sztoriba, amin látható, hogy épp bemegy abba az épületbe, ahol a szakember dolgozik

- szúrta ki a 24.hu.

hirdetés

A felvételt a modell Instagramján, ide kattintva nézheted meg holnap délelőttig. Ugyanis mint minden Insta sztori, ez is el fog tűnni 24 óra múlva.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghalt-gregory-tyree-boyce.jpg

Meghalt a Twilight egyik színésze, Gregory Tyree Boyce

A 30 éves színészt és barátnőjét Las Vegas-i lakásukban találták holtan.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

Május 13- án, 30 éves korában elhunyt Gregory Tyree Boyce. A színész és párja holttestét a Las Vegas-i lakásukban találták meg - írja a TMZ. A lap információi szerint a hatóságok valamilyen fehér port is találtak a helyszínen. Többet egyelőre nem tudni a színész haláláról.

"Gregory Boyce családjaként végtelenül szomorúak vagyunk. Apa, fiú, unoka, testvér, nagybácsi és barát volt. Ő volt a fény az életünkben, és összetörtünk. Az a Gregory, akit mi ismertünk, egy melegszívű és jó ember volt, egy rendkívül tisztelettudó és felelősségteljes férfi. Mindig másokat rakott az első helyre. A gyászoló család nevében nyugalmat szeretnénk kérni, és köszönjük az együtt érző szavakat"

- írta közleményében a fiatal színész családja.

Gregory Tyree Boyce szerepelt egy Apocalypse című rövidfilmben, de a legtöbben a Twilight első részéből ismerhetik. A karaktere majdnem elütötte a főszereplő Bellát (Kristen Stewart). Ekkor ugrik a lány elé Edward (Robert Pattinson), aki a puszta kezével megállítja az autót.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szandi.jpg

A 43 éves Szandi olyan spárgát nyomott, amit a fiatalabbak is megirigyelhetnének

Az énekesnő bomba formában van, ezt jól mutatja új, nyújtós fotója is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

Szandi 43 évesen is olyan elképesztő formában van, hogy a huszonévesek is irigykedhetnek rá. Mostanában sokat posztol közösségi oldalain közös képeket 18 éves lányával, Blankával, akivel ránézésre akár testvérek is lehetnének.

Me este a Duna Tv-n 18:45-kor a SzerencseSzombat című műsorban hallhattok, láthattok 2 dalt tőlem, Blankával pedig egy különleges duett produkciót, aminek megvalósításában komoly része volt légtorna edzőnknek, @tundysaerialfactory -nek.??❤️ Fotó: @luigidere

2,396 Likes, 28 Comments - Szandi (@szandi_hivatalos) on Instagram: "Me este a Duna Tv-n 18:45-kor a SzerencseSzombat című műsorban hallhattok, láthattok 2 dalt tőlem,..."

Az énekesnő életében nagyon fontos a sport, és ez is meg is látszik az alakján.

hirdetés

Egyik új fotója azonban azt is bizonyítja, hogy milyen hajlékony 40 felett is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!