hirdetés

A klímaváltozás miatt több lesz a szúnyog is

Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét kéri emiatt egy új projektjükhöz.
MTI - szmo.hu
2019. július 07.


hirdetés

A klímaváltozással több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez - mondta Garamszegi László, a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Az éghajlat melegedésével könnyebben áttelelhetnek a szúnyogpeték, lárvák, illetve kifejlett szúnyogok. Továbbá hamarabb kezdődik tenyészidőszak, a sok eső pedig a pocsolyák, állóvizek miatt kedvez a szúnyogok szaporodásának

- tette hozzá a szakember.

A szúnyogok elleni védekezésben a lakosság azzal tehet a legtöbbet, ha nem hagyja a kertben a pangó csapadékot, öntözővizet, mert viszonylag kevés, vödörben, kerti edényekben, mélyedésekben hagyott vízből is sok szúnyog kelhet ki. A már kikelt szúnyogok ellen a hagyományos eszközök, irtó-, riasztószerek, illetve szúnyogháló a leghasznosabb - mondta kutató.

A szúnyogcsípés nem csak kellemetlen, de betegségeket is terjeszthet.

hirdetés

Az utóbbi időben Magyarországon is felbukkanó ázsiai tigrisszúnyog például több tucatnyi betegséget terjeszthet.

Magyarországon 50 féle őshonos és 3 féle új, invazív szúnyogfaj ismert.

Arról még keveset tudnak a kutatók, hogy például a tigrisszúnyogok pontosan hol jelentek meg, áttelelnek-e, ezért kérik a lakosságot, hogy aki tud, a szunyog.okologia.mta.hu oldalon segítse információkkal a szakembereket - mondta az Ökológiai Kutatóközpont igazgatója.

Az ázsiai tigrisszúnyog különösen veszélyes, aktívan csípi az embert, a házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat. Legalább 22 féle vírust terjeszthet, ezek közül Európában ebből a csípőszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis (agyvelőgyulladás) vírusát, továbbá potenciális terjesztője a zika vírusnak is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-vuhan-korhaz-betegek-northfoto-1000x667.jpg

Koronavírus: véletlenül kiszivároghatott a halálos áldozatok és a fertőzöttek valós száma?

A legnagyobb kínai hírportálon sokkal magasabb számok jelentek meg szombat éjjel, mint az addigi hivatalos adatok. Majd hirtelen korrigálták.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency / eyevine - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Újabb összeesküvés-elmélet kezdett el terjedni az interneten a koronavírussal kapcsolatban, miután Kína legnagyobb netes hírportálja sokkal nagyobb számokat mutatott a kórokozóval fertőzöttekről és a halálos áldozatokról - számol be róla a Daily Mail.

A Tencent oldalán van egy folyamatosan frissülő számláló, amin látható a koronavírus-járvány halálos áldozatainak, fertőzöttjeinek, fertőzésgyanús eseteinek és a gyógyultak száma. Ezen viszont sokkal magasabb számokat láthattak az eddig megerősített számoknál azok, akik február elsején késő éjjel ránéztek a portálra.

A számláló szerint múlt szombaton 23 óra 39 perckor 154 ezer fertőzöttet és több mint 24 500 halálos áldozatot mutatott, vasárnap délután 4 órakor viszont már csak 14 446 fertőzöttet és 304 halálos áldozatot.

A furcsaságot a Taiwan News szúrta ki, és az erről készített képernyőfotókat meg is osztották, amelyek egyre gyorsabban terjednek a közösségi oldalakon.

Mivel Kína sok esetben alkalmaz cenzúrát, a koronavírus esetében is felmerült, hogy sok mindent elhallgatnak, illetve nem a valós adatokat közlik. A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság mindennap jelenti az újabb halálos áldozatok és a fertőzöttek, valamint a fertőzésgyanús esetek számát, de sokak szerint ezek a számok jóval magasabbak lehetnek a valóságban.

A csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint eddig 565-en haltak meg a koronavírus okozta megbetegedésben, és már 28 018-ra nőtt az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma.

Miután a Tencent számlálóján látható adatok kiszivárogtak, ismét beindult ez az összeesküvés-elmélet. Vannak, akik arra gyanakodnak, hogy az újságírók így akarták az emberek tudomására hozni az igazságot, míg mások szerint az is lehet, hogy csak egyszerűen megbolondult a számláló, és semmi nincs ennek hátterében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
taxis-kokaint-fogyasztott-baleset-focista-meghalt-foto-fki-azabadi-bálint-tu.zls_..jpeg

Kokainozott a volt magyar bajnok focista halálát okozó taxis

A taxisofőrről korábban már az is kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezette az autót a baleset idején.
Címkép: FKI/Szabadi Bálint tű.zls. - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy kedd este baleset történt Budapesten, a Köki Terminál közelében, a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. A balesetről az MTI azt írta, hogy két autó ütközött össze, az egyik kocsi a szalagkorláton keresztül kirepült az úttestről és felborult. A balesetben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata a Ferencváros korábbi magyar bajnok labdarúgója, a 38 éves Halgas Tibor.

Azóta pedig azt is tudni lehet, hogy a balesetet okozó taxi vezetőjének jogosítványa sem volt, ugyanis büntetőpontjai miatt bevonták azt. A taxisofőrt, aki szabálytalan előzés közben ütközött Halgas Tibor kocsijával, a rendőrség a kórházban őrizetbe vette.

Korábban arról írtunk, hogy az alkoholteszt eredménye negatív lett. Most viszont kiderült, a taxisofőr drogot fogyasztott, így okozott balesetet.

hirdetés

A taxisofőr szervezetében ugyanis kokaint mutatott ki az elvégzett gyorsteszt

- tudta meg a 24.hu.

A portál információi szerint a folytatólagos kihallgatása során a taxis elismerte a balesetért való felelősségét. Az ügyészség pedig már bűnügyi felügyeletet is indítványozott vele szemben, "ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie" - írja a portál.

A 24.hu értesülései szerint abban az esetben, ha a végleges szakértői vélemény megerősíti gyorsteszt eredményét, az őrizetben lévő taxist akár le is tartóztathatják.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
fagy-idojaras.jpg

Újra lecsap a tél: akár mínusz 10 fok is lehet hétvégén

Nem sokáig tartott a tavaszias idő...
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár -10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken napos és felhős területek váltakoznak, majd délután északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Néhol előfordulhat zápor, hózápor. Délelőtt még csak a Dunántúlon, majd délután átmenetileg északkeleten is megerősödik a szél. Estére többnyire mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb hőmérséklet +3 és 10 fok között várható.

Szombaton az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz.

A leghidegebb órákban -10 és +1, napközben +2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnapra virradó éjszaka a Dunántúl nyugati, délnyugati részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben zsugorodik, illetve délután kelet felé elsodródva szakadozik, oszlik, az ország nagy részén ugyanakkor túlnyomóan derült idő várható. Csapadék nem lesz. A szél többfelé megélénkül, majd estefelé a Dunántúl délnyugati már erősödni kezd. A minimumhőmérséklet általában -8 és -2 fok között várható, de északnyugaton kissé enyhébb, egyes fagyzugokban hidegebb lehet. A nappali maximumok 4 és 11 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

hirdetés

A jövő hét eleje pedig viharos széllel indul majd. Hazánkban a délnyugati szél jövő hét elejére érheti el a viharos, mostani számítások szerint 70-100 km/h-es sebességet.Ez az alapvető kellemetlenségeken túl egy érdekes jelenséget is okozhat, ugyanis a szél akár kibillentheti a Balaton vízszintjét.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orvos-pixabay.jpg

Kritikus állapotban van a kínai orvos, aki még a járvány előtt figyelmeztetni próbált a koronavírusra

Már tavaly decemberben figyelmeztette kollégáit a fertőzésre a közösségi médiában. Néhány nap múlva a helyi Közbiztonsági Hivatal munkatársai álltak az ajtajában.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Korábban arról számolt be a Global Times, hogy meghalt Li Wenliang, az a kínai orvos, aki már a járvány kitörése előtt próbálta figyelmeztetni kollégáit a koronavírusra. A férfi a Vuhani Központi Kórház szemészorvosa volt és már tavaly decemberben hét, a SARS vírushoz hasonló megbetegedésre lett figyelmes a vuhani kórházban. A megbetegedéseket a halpiaccal hozták összefüggésbe, a betegeket pedig karanténba helyezték.

Li Wenliang ezután a kínai közösségi média, a Weibo egyik csoportjában figyelmeztette a kollégáit a fertőzésre.

Azt kérte tőlük, hogy a fertőzés elkerülése érdekében viseljenek védőruhát. Ekkor ugyan még nem tudta, hogy a koronavírusról lehet szó.

Néhány nap múlva a helyi Közbiztonsági Hivatal munkatársai álltak az ajtaja előtt.

Azt kérték tőle, írja alá az általuk hozott dokumentumot, amellyel, azt ismeri el, hogy rémhíreket terjesztett.

hirdetés

Ezekkel pedig súlyosan megzavarta a társadalmi rendet.

A koronavírust Li Wenliang is elkapta, az első információk szerint csütörtökön bele is halt fertőzésbe Vuhanban.

A Global Times viszont egy későbbi Twitter-bejegyzésében azt írja, hogy Li Wenliang mégsem hunyt el.

A beszámoló szerint az orvosnak leállt a szíve és kritikus állapotban van, de még él.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!